Gyorsabb cégalapítás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cégtörvény végrehajtási rendeletének a tervezett módosítása január elsejétől új, könnyített fizetési rendet vezet be, amely hozzájárul a cégalapítás további gyorsításához. E szerint az eljárási illeték és a közzétételi költségtérítés a cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárás megindításának napján is megfizethető.

Ebben az esetben a kérelem benyújtásával egyidejűleg a jogi képviselő a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelemben tanúsítja azt, hogy az illeték és közzétételi költségtérítés átutalása megtörtént. Az illeték és közzétételi költségtérítés befizetésének összegéről és időpontjáról a kincstár egy munkanapon belül fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott igazolást küld a cégbíróság részére. Amennyiben az igazolás a kérelem benyújtásától számított 5 munkanapon belül nem érkezik meg a kincstártól, a cégbíróság haladéktalanul értesíti az állami adóhatóságot, amely a körülmények tisztázása után a meg nem fizetett illetéket, illetve közzétételi költségtérítést behajtja.

Az új fizetési rend bevezetésének fő indoka, hogy mind az általános, mind pedig az egyszerűsített cég-, illetve változásbejegyzési eljárásban jelentősen csökkent az ügyintézési határidő (15 napra, illetve 1 munkaórára). Az előnyöket – különös tekintettel az egyszerűsített cégeljárásra nézve – csökkentheti az, hogy a bejegyzési kérelem benyújtását megelőzően az illeték, valamint a közzétételi költségtérítés befizetését a kincstár csak pár nap elteltét követően tudja visszaigazolni. Erre tekintettel lehetővé tennék, hogy a cégeljárásban az eljárási illetéket a bejegyzési kérelem benyújtását – akár több nappal – megelőzően, hanem a bejegyzési kérelem benyújtásának napján fizethessék meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.