Hamarosan jönnek a 2013-as adótörvények


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány június 15-ig benyújtja a költségvetési törvény tervezetét a parlamentnek, amely még júliusban is tárgyal a büdzsétervről. A jövő évi adótörvényeket vélhetően még a nyár elején elfogadják. A nemzetgazdasági tárca máris közölte a 2013-as büdzsé sarokszámait.


A kormány június 15-ig tervezi benyújtani a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatát – közölte György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után.

Orbán Viktor miniszterelnök május 2-án úgy nyilatkozott: arra kérte a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. Az MTI kormányzati forrásból úgy értesült, hogy a költségvetést első körben, azaz a főszámokat érintően július 9-ig tárgyalja majd a parlament.

Csütörtökön a nemzetgazdasági tárca közzétette a 2013. évi költségvetési törvényjavaslat összeállításához szükséges makrogazgadasági feltételeket, a prognózis 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számol, amely megegyezik a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő előrejelzéssel.

Jövőre a tárca a beruházások 0,3 százalékos bővülésére számít az idei 2,3 százalékos csökkenés után. A Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő 1,4 százalékos mértéknél kevésbé, 1,2 százalékkal esik vissza idén a háztartások fogyasztása a dokumentum szerint, jövőre pedig 0,2 százalékkal bővül a korábban várt 0,7 százalék helyett.

Az infláció az idén 5,2, jövőre 4,2 százalék lesz. A nettó átlagkereset a 2012-es 1,7 százalékos növekedés után jövőre 4,8 százalékkal bővül a minisztérium közlése alapján.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

Tiltakozik az Adótanácsadó Egyesülete

Az Adótanácsadók Egyesülete határozottan tiltakozik az Ügyfélkapu+ 2025. január 16-tól történő kötelező bevezetése ellen. Legalább fél év halasztás szükséges, mert a könyvelők, adótanácsadók, valamint mikró- és kisvállalkozás ügyfeleik az előző év zárlati munkájuk csúcs időszakában erre nem lesznek kellően felkészülve. Mint szakmánk elkötelezett képviselői javaslatunkat megküldtük a kormányzati szerveknek.

2024. október 10.

IAFAK, avagy általános forgalmi adó visszatérítése belföldön nem letelepedett adóalanyok részére

Az Adó szaklap friss számában megjelent írásban azt mutatja be, hogy az IAFAK jelű, „Kérelem és kiigazítási nyilatkozat a belföldön nem letelepedett adóalanyokat és a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személyeket, valamint az egyablakos rendszerekbe regisztrált adóalanyokat megillető általánosforgalmiadó-visszatérítéshez megnevezésű kötegelt nyomtatvány (a továbbiakban: IAFAK nyomtatvány) kitöltése és benyújtása útján milyen módon valósulhat meg a magyar áfaalanyok által teljesített, áfatörvény hatálya alá tartozó ügyletek kapcsán áthárított, illetve Magyarországon felszámított általános forgalmi adónak a belföldön nem letelepedett adóalanyok részére történő visszatérítése.

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.