Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Hamis autódiagnosztikai eszközöket és szoftvereket foglalt le a NAV egy Zala vármegyei autószervizben – közölte a hatóság. A pénzügyőrök iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak.
Azt írták, a pénzügyőrök rendszeresen ellenőrzik, hogy az autószervizek jogtiszta szoftverekkel dolgoznak-e, egy ilyen jellegű kontrollba bukott bele egy Zala vármegyei autószerviz is.
A szervizt a NAV együtt ellenőrizte a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) munkatársaival. Több olyan laptopot találtak, amelyekre illegális szoftvereket telepítettek, valamint a műhelyből ismeretlen eredetű autódiagnosztikai eszközök is előkerültek – ismertették.
A cég tulajdonosa a szoftverek jogosulatlan használatával, a hamis eszközökkel és árukkal több mint húszmillió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak.
A pénzügyőrök az illegális termékeket lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak.
A NAV hangsúlyozta: aki kétes eredetű helyről vásárol, az nem csupán önmagát veszélyezteti, hanem másokat is bajba sodorhat. A hamisított autódiagnosztikai eszközök használata – ellenőrizetlen pontosságuk, esetleges értéktorzításuk miatt – a járműveknél téves beállításokhoz vezethet, így alkalmazásuk közvetve a közlekedésbiztonságra is fokozott kockázatot jelenthet.
(MTI)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A cég budapesti székhellyel rendelkezik, és a budapesti munkavállaló BKK bérlet helyett Pest vármegyei bérletet vásárol. Kérdés, hogy elszámolható-e adómentesen a vármegyebérlet a BKK bérlet helyett, illetve Budapest közigazgatási határán kívülről munkába járáshoz igénybe vett vármegyebérlet elszámolható-e számla nélkül adómentesen?
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!