Hamis parfümöket találtak az M1-es Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán


Majdnem kétezer doboz hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy Romániából Spanyolországba tartó furgonban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

Mint írták, a fuvarokmányok szerint a járműben tisztálkodási szereket vittek, ám az autó rakterének átvizsgálásakor kiderült, hogy 1 993 doboz ismert márkájú, ám hamis parfümöt rejtettek a kartondobozokba, amelyekkel az elkövetők több mint hetvenmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.

A fuvarozó vállalkozásnak ráadásul közösségi engedélye sem volt – tette hozzá a NAV. A pénzügyőrök ezért iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást, a közösségi engedély hiánya miatt pedig milliós bírságot kapott a fuvarozó.

A közleményben kiemelték, hogy a hamis termékek kiszűrése nem csak azért fontos, mert a gazdaság szereplőinek okoznak károkat, hanem mert a vásárlókra nézve egészségügyi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.