A levonási jog megtagadása az Európai Bíróság gyakorlatában (XLIV. rész)

A cikksorozat ezen részében az alaki követelmények szándékos elmulasztásáról, valamint a bizonyítási teherről lesz szó

Joggal való visszaélés, adócsalás (folyt.) 

Adócsalás (folyt.)

Alaki követelmények szándékos elmulasztása

A C-332/15. sz. Astone ügyben az alapeljárás alá vont személy a vizsgált adóévre nézve nemcsak nem teljesítette a héabevallás adóhatósághoz való benyújtására és az általa képviselt társaságot terhelő adóösszeg megfizetésére vonatkozó kötelezettséget, de emellett nem tudta bemutatni sem e társaság könyvelését, sem héanyilvántartását, továbbá nem tett eleget az olasz jog által előírt, a társaság által kiállított vagy megfizetett számlák emelkedő sorrendű nyilvántartására vonatkozó kötelezettségnek sem.

Az EUB ennek kapcsán kimondta, hogy még ha feltételezzük is azt, hogy azon alaki követelmények betartásának elmulasztása, amelyek az alapeljárás alá vont személyre a társaság törvényes képviselőjeként a héa alkalmazása és adóhatóság általi ellenőrzése tekintetében hárulnak, nem akadályozza annak bizonyítását, hogy teljesültek az előzetesen felszámított héa levonásához való jog keletkezésének anyagi jogi követelményei, e körülmények alapján megállapítható az adócsalás azon alapesetének fennállása, amikor az adóalany az adófizetés kikerülése érdekében szándékosan elmulasztja a rá háruló alaki követelmények teljesítését.

Konkrétan, a héabevallás benyújtásának és a nyilvántartás vezetésének a hiánya – amely követelmények révén sor kerülhet a héa alkalmazására és adóhatóság általi ellenőrzésére –, valamint a kiállított és megfizetett számlák nyilvántartásba vételének hiánya alkalmas arra, hogy akadályozza az adó pontos beszedését, és következésképpen veszélyeztesse a közös héarendszer megfelelő működését. Ebből következően az uniós jog nem akadályozza meg, hogy a tagállamok az ilyen mulasztásokat adókijátszásnak tekintsék, és ilyen esetben megtagadják az adólevonási jogban való részesülést.

A fenti álláspontot képviselte az EUB a C‑159/17. sz. Întreprinderea Individuală Dobre M. Marius ügyben is.

Bizonyítási teher

Az EUB számos alkalommal állást foglalt a tekintetben, hogy héaügyekben hogyan alakul a feleket terhelő bizonyítási kötelezettség.

Az adóalany bizonyítási kötelezettsége

Az adóalany bizonyítási terhe az EUB ítélkezési gyakorlata értelmében azon a téren jelenik meg, hogy a héalevonást kérelmező adóalanynak kell bizonyítania, hogy megfelel az igénybevételhez előírt anyagi jogi feltételeknek.

Már a C-268/83. sz. Rompelman ügyben kimondta az EUB, hogy az adóhatóságok megkövetelhetik, hogy az adóalany objektív bizonyítékokkal támassza alá az adóköteles hasznosításra irányuló célt.

A C-281/20. sz. Ferimet ügyben az EUB megállapította: főszabály szerint a héalevonási jogot gyakorló adóalanynak kell bizonyítania, hogy azon termékek vagy szolgáltatások értékesítője, illetve nyújtója, amelyek tekintetében e jogot gyakorolják, adóalanynak minősült-e. Ennek megfelelően az adóalanynak objektív bizonyítékokat kell szolgáltatnia a tekintetben, hogy előzetesen ténylegesen adóalanyoktól szerzett be termékeket, illetve azok nyújtottak számára szolgáltatásokat saját héaköteles tevékenységeinek végzéséhez, és azok vonatkozásában ténylegesen megfizette a héát. E bizonyítékok közé tartozhatnak többek között az olyan beszállítók és szolgáltatók birtokában lévő dokumentumok, akiktől az adóalany olyan termékeket szerzett be, illetve szolgáltatásokat vett igénybe, amelyek vonatkozásában megfizette a héát.

Az adóhatóság a héacsalás elleni küzdelemmel összefüggésben nem követelheti meg általános jelleggel a héalevonási jogát gyakorolni kívánó adóalanytól, hogy ellenőrizze többek között, hogy azon termékek vagy szolgáltatások értékesítője, illetve nyújtója, amelyek tekintetében az említett jogot gyakorolják, adóalanynak minősül-e.

Ez azonban nem vonatkozik arra az esetre, ha ezen adóalanyiság megállapítása szükséges annak vizsgálatához, hogy a levonási jog ezen anyagi jogi feltétele teljesül-e. Ez utóbbi esetben ugyanis az EUB álláspontja szerint az adóalany feladata, hogy objektív bizonyítékok alapján alátámassza, hogy az értékesítő adóalanynak minősül, kivéve, ha az adóhatóság rendelkezik az annak ellenőrzéséhez szükséges adatokkal, hogy a héalevonási jog ezen anyagi jogi feltétele teljesül-e.

Az arra vonatkozó bizonyítási terhet illetően tehát, hogy az értékesítő adóalanynak minősül‑e, különbséget kell tenni egyrészt a héalevonási jog anyagi jogi feltételének meghatározása, másrészt pedig a héacsalás fennállásának megállapítása között.