Hammurabi törvényei

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A történelmet meghatározó dokumentumok sorában tulajdonképpen Hammurabi törvényoszlopa volt az első. A Kr. előtti XVIII. században készített diorit kőoszlop az állami és társadalmi működésre ír elő kötelezettségeket. Megkülönböztetett szabályok vonatkoznak az uralkodó és a templomok sérelmére elkövetett tetteknek, ezek büntetése sokkal súlyosabb, mintha azokat mások ellen követték volna el.

Ha valaki, isten, avagy a palota tulajdonát ellopja: az illető ölessék meg; az, akinek kezében a lopott holmit meglelik: ölessék meg.

(Hammurabi törvénykönyvének 6.§-a)

Cikksorozatunk előző részében bemutattuk a legrégebbi (ék)írásos leletek keletkezésének, megfejtésének történetét. A ma már holt nyelven írott ékírásos táblák megfejtésével az írott történelem korszaka mintegy ötezer évre nyúlik vissza.

Az ékírásos táblákon főleg gazdasági jellegű feljegyzések, szerződések, követi levelek találhatóak, jóval kisebb arányú az irodalmi vagy vallásos jellegű szöveg. Az irodalmi szövegek közül – erről is volt szó a korábbi cikkben – kiemelkedik a Gilgames-eposz, amely bármennyire is hasonlóságot mutat például a Bibliában leírt özönvízzel, ki kell mondani, hogy nem tekinthető a Bibliával rokonságot mutató írásműnek. Már csak azért sem, mert a Gilgames-történet jó másfél ezer évvel korábban keletkezett, mint ahogyan a Biblia legrégebbi történeteit lejegyezték.

Bruegel: Bábel tornya

Hammurabi (jelentése: a „gyógyító fia”) nevét többféleképpen – Hamurabi, Hammurapi stb.) – is írják, cikkünkben következetesen ezt az írásmódot alkalmazzuk.

Az első államalakulatok

A legrégebbi településkezdemények Kis-Ázsiában, a Tigris és az Eufrátesz völgyében (Mezopotámia jelentése folyamköz), illetve a Nílus völgyében alakultak ki („termékeny félhold”). A települések hol békében éltek egymás mellett, hol megtámadták egymást, elrabolva az anyagi javakat, az elfogott lakosságot rabszolgává tették, a meghódított településeket hadisarcra, illetve rendszeres adófizetésre kényszerítették.

A termékeny félhold

Az első államalakulatok is ilyen módon jöttek létre, egy-egy hódító már több település fölött gyakorolt hatalmat. A hatalomgyakorlásnak számos feltétele volt: katonai erő a hódításhoz és a meghódított területek megtartásához, hivatalnoksereg az irányításhoz, írásbeliség az egységes hatalom fenntartásához. Mindehhez segítséget nyújtott a vallási egység kialakulása, amelynek fontos következménye volt a hatalom és a vallási intézmények egymást kölcsönösen segítő magatartása is (ez ma sincs másként!).

Az írás művészetéhez, az olvasás tudományához kevesen értettek, ezért is voltak képesek kiemelkedni a hivatalnokseregből és a templomi személyzetből az írnokok. Számos írnokábrázolás maradt fenn.

Írnokok

Mezopotámiában a Kr. előtti 4. évezredben már néhány városállam (például Eridu, Uruk, Ur, Lagas, Girszu) kiemelkedett a többi közül, vezetőjük szükségképpen despotikus módon (királyként) uralta ezeket a városokat és a közeli településeket.

Az akkádok, majd a sumérok bevándorlásával, hódításával, valamint a fejlődés (írás, öntözéses gazdálkodás, csatornaépítés stb.) fejlődésével egyre nagyobb államok alakultak ki.

Az erős uralkodók feliratai diadalmasan beszélnek a szétszóródottak összegyűjtéséről, a nincstelenek új földön való letelepítéséről, ahol a király csatornák ásására és újraásására, városok építésére vagy újrabenépesítésére, talajművelésre, adófizetésre, az öntözési rendszer fenntartása érdekében robotmunka végzésére, illetve katonai szolgálatra kötelezte őket. A szétszóródottak és a nincstelenek a nomád életformát folytatókat, városokból elűzötteket jelentették.

Egy város elpusztítása, a kincsek elhordása

Adóztatás Mezopotámiában

Az adókat erre a célra alkalmazott hivatalnoksereg hajtotta be. Gyakran maguk fizették be az adókat az uralkodó kincstárába, majd saját számlájukra és kockázatukra szedték azt be a lakosságtól. Ez természetesen jelentős jövedelmet is eredményezhetett, de az adószedők önkényességét is növelte. Az adószedés megkövetelte a járó és beszedett adók nyilvántartását, ilyen módon nyilvánvalóan hozzájárult az írásbeliség és a számolás fejlődéséhez.

Hammurabi idejében a szabadok adója a bevételeik 10%-a, a félszabadok és függő lakosság adója 33,5% volt.

Az uralkodók nehéz pénzügyi helyzetben (hadjáratok indítása, vereséggel végződő háborúk stb.) elemelték az adókat, sok zsákmányt hozó nyertes háborút követően csökkentésre, elengedésre is sor kerülhetett.

Írnokok

Az adókat főleg természetben szedték, a pénzgazdálkodás kialakulásával volt arra mód, hogy pénzbeli (ez főleg ezüstöt, ritkábban aranyat jelentett) adófizetést követeljenek. Ez utóbbit főleg a hadisarcra, a meghódított területek, illetve az utazó kereskedők adóztatására lehetett alkalmazni.

A lakosságot (ez is adóztatás) közmunkák végzésére is kötelezték, illetve a hadseregben is szolgálatot kellett vállalniuk.

A következő ékírásos levél az adókötelezettséggel kapcsolatos fenyegetést tartalmaz:

Az uralkodók találékonysága már abban az időben is szinte határtalan volt, ha adóztatásról volt szó. Megadóztatták – többek között – a teherszállítást a folyókon és csatornákon, a kereskedőket az utak használatáért, az árucikkek ki- és beszállítását, az engedélyek kiállítását.

A kötelezettségeket írásban is rögzítették, ezeket égetett agyagtáblákon küldték ki, vagy kőbe vésve úgynevezett határköveken hirdették ki. Egy ilyen határkő a szinte teljes épségben fennmaradt Hammurabi-törvényoszlop is.

Ilyen körülmények között nagy jelentősége volt az adómentességeknek. Ezt a privilégiumot arra érdemes hivatalnokok, udvari emberek és kitüntetett templomgazdaságok kapták meg.

A jelentősebb kereskedővárosok is gyakran folyamodtak kedvezményekért, illetve nehéz gazdasági helyzetben az uralkodók az alattvalók középső és alsó rétegeinek adóján is könnyítettek, hogy ne adósodjanak el teljes mértékben.

Legyőzöttek kivégzése

Néhány régi és jelentős város – Babilóniában ilyen város Nippur, maga Babilón és Szippar; Asszíriában a régi főváros, Assur vagy az észak-mezopotámiai Harrán – kapott ilyen kiváltságokat.

A mentesség sok formája létezett, így mentesség a közmunkák (csatornaásás, utak és csatornák karbantartása, földhordás, teherhordás) alól, az ezüstben és aranyban való adók alól, katonáskodás alól. Az egyik felirat szerint a mentesség azt (is) jelentette, hogy „igavonó barmaikat nem veheti el a király, sem adót nem fizetnek nyájaik után, s nem kell takarmánnyal ellátniuk a király lovait”.

Hammurabi

Hammurabi a Kr. előtt 1792 és 1750 között uralkodott (különböző datálások vannak, ezek közül a középsőt jelezzük). Hosszú, 42 éves uralkodása alatt sikeresen hódította meg a folyóköz számos települését, ezzel őt tekintjük az Óbabiloni Birodalom létrehozójának.

Hammurabi birodalma hatalomra kerülésekor (sötétebb színnel), illetve hatalma csúcsán (világosabb árnyalással)

Az uralkodási éveit nevezetes tetteivel adták meg, az ékírásos felsorolás összesen 43 ilyen sort tartalmaz. Ilyen „évsorok” például a következők:

1. Hammurabi király lett.

2.Az országban igazságot tett.

9. A „Hammurabi-bősége” csatorna

15. A hét szobor.

22. Hammurabi, az igazság királyának szobra.

26. A nagy szentélyek aranyból.

31. Anu és Enlil előjelére, akik serege előtt vonulnak, a nagy istenek ajándékozta fenséges erejével Emutbalum ország ellenfele volt, és királyát Rím-Színt […] Sumer és Akkád országot a parancsa alá rendelte.

33. Kiásta a „Hammurabi a nép gazdagsága” csatornát; Nippur, Eridu, Ur, Larsza, Uruk, Íszín városoknak örökké bőséges vizet juttatott; a lerombolt Sumer és Akkád országot helyreállította; Mári és Malgi városokat csatában legyőzte; Márit és […]-t és Subartu egyes városait békekötéssel a parancsa alá rendelte.

35. Anu és Enlil szavára Mári és Malgi falát lerombolta.

43. Szipparnak, Samas örök városának földhányásból készített falat.

Uralkodása alatt számos építkezést rendelt el, virágzó, jól működő birodalmat hagyott fiára, aki viszont már nem volt képes megtartani a meghódított területeket.

A törvényoszlop

A törvényoszlopot egy francia expedíció találta meg 1910-ben Szúzában, ahová az i. e. II. évezred végén zsákmányul hurcolták. Pontos keletkezési éve nem ismert, az „évsorok” alapján adódna uralkodásának 2. vagy 22. éve is, de sokkal valószínűbb, hogy uralkodásának 31. éve után készült (egy szövegrész utal Rím-Szín legyőzésére), egyes források a halála előtti 2., 3. évre datálják.

Legalább 3 ilyen oszlop készült, erre van utalás az ékírásos szövegben is.

Hammurabi törvényoszlopa és annak domborművet ábrázoló része

Az oszlop leírását így adja meg Kmoskó Mihály (ld. az irodalomjegyzékben):

„A törvénykönyv szövege egy phallus formára faragott 2,20 m magas, fönt 1,65, lent 1,90 m kerületű diorit kőre van vésve. A kő felső, tompa csúcsban végződő része dombor reliefet tartalmaz, mely Hammurabi-t ábrázolja, amint a Napisten (Samas) előtt állva imádkozik. A dombormű magassága 0,65 m.

Az oszlopot véges-végig a törvénykönyvnek párhuzamos félköröket képező, övekre beosztott szövege borítja. Az egyes övek, illetve oszlopok függőleges vonalakkal sorokra vannak osztva, melyek chinai módra, felülről lefelé haladó írásjelekkel teleírva a törvénykönyv szövegét tartalmazzák. A szobor előrésze, mely a dombormű alá esik, eredetileg 23 ilyen félkört alkotó övet, illetve oszlopot tartalmazott, ezekből az alsó hetet az az elamita hódító, ki a szobrot Babyloniából elhurczoltatta, kivakartatta, úgy, hogy a törvénykönyv összefüggő szövege a homlokzaton levő felírat XVI. oszlopával ér véget.”

A kivésett részeket a Hammurabi uralkodása alatt keletkezett egyéb ékírásos leletek alapján nagyrészt sikerült rekonstruálni.

A törvényoszlop valójában nem törvényeket tartalmaz, hiszen törvényeket csak az istenek hozhatnak (fél évezreddel később még Mózes is Jahvétól (Istentől) kapta a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat). Helyette inkább tekinthető ítélkezési gyakorlatnak, iránymutatásnak, egyes tevékenységek felelősségi szabályainak és díjszabásának.

A törvényszövegben nincsenek címek és tagolás, ezzel már a szöveg megfejtői egészítették ki azt, a könnyebb érthetőség érdekében. Így alakult ki a 282 paragrafusból álló megfejtés

A büntetési tételek rendkívül súlyosak, sok esetben a kivégzés változatos módjait alkalmaztatja (például karóba húzás, vízbe fojtás, de sokszor csak az ’ölessék meg’ fordulatot használja).

Ki kell emelni, hogy a hamis tanúzás, vagy a nem bizonyítható vádaskodás büntetése is általában halál.

Szintén fontos megjegyezni, hogy a szerződéseket írásbeliséghez vagy tanúhoz köti. Az enélkül kötött szerződéseket semmisnek tekinti.

Udvari zenészek

Maga a törvényoszlop adózásra vonatkozó szabályokat nem tartalmaz, de az állami vagyon és az adóalap védelmére vonatkozó szabályokat igen. Ezeket a részeket külön is bemutatjuk a mellékletben.

Szentségtörő és felségsértő lopás (II. rész) alatt a templomok és az uralkodó (palota) kárára elkövetett lopásokat sokkal szigorúbban, általában halállal rendeli büntetni, mint a közönséges lopásokat (ez a III. fejezetben található).

Az adóalap védelmét is jelentik azok a szabályok, amelyek a VI. fejezetben találhatóak (Hűbérbirtok; hűbéresek jogai és kötelességei). A kötelező katonai szolgálat, a királytól kapott adományok elidegeníthetetlensége, a hűbéresi jog meghatározott szabályok szerinti örökölhetősége, megszerzése sajátos garanciális szabályok az adóalap védelmére.

Irodalom:

Klengel-Brandt, Evelyn: Utazás az ókori Babilónba (Corvina Kiadó, Budapest, 1972)

Kmoskó Mihály: Hammurabi törvényei. (Kolozsvár, az Erdélyi Múzeum-egyesület Jog- és

Társadalomtudományi Szakosztálya, Ajtai K. Albert könyvnyomdája, 1911)

Oppenheim, A. Leo: Az ​ókori Mezopotámia (Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1982)

Melléklet: Két részlet Hammurabi törvényoszlopáról