Harácsolás, szegény, porció – egy kis adóetimológia (2. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar nyelv számos olyan szót, kifejezést tartalmaz, amelyeknek adózási eredetük van. Használjuk ezeket a mindennapokban, egyeseket már kevésbé, de értjük a jelentésüket, másokat viszont már a feledés kútjába söpört az idő, illetve gyakran a használt fogalom tartalma igen távol került az eredeti jelentésétől. Ilyen szavakból, kifejezésekből gyűjtöttünk össze néhányat. Folytatjuk a sorozatot.

Nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai.
(József Attila)

Az adózással kapcsolatos kifejezések közül az előző részben a dézsma, harmincad és huszár szó eredetével, jelentésváltozásaival foglalkoztunk. Az időben továbblépve most a török hódoltsághoz, illetve a török kiűzését követő időszakhoz kapcsolódó néhány kifejezés eredetéről szólunk.

A törökök bizony harácsoltak, de a szegényeket nem adóztatták

A törökök a hódoltsági területeken számos adófajtát alkalmaztak, vetettek ki. Legfontosabb ilyen adófajták voltak a vagyonadó, a gyermektized (a beszolgáltatott gyermekekből lettek a janicsárok, a magyar területeken ezt az adófajtát nem rendszeresítették), a más vallásúakra (keresztényekre, zsidókra stb.) kivetett türelmi adó, illetve a kereskedelmi tevékenység után fizetendő adók.

A meghódított területeken megjelentek az adónyilvántartásokat vezető hivatalnokok (defterdárok), akik adójegyzékbe (defterbe) írták össze az adóztatható személyeket, javakat, tevékenységeket. A felméréseket tízévente megismételték, és elvégezték a szükséges korrekciókat. A termésmennyiségeket három év átlaga alapján vették számításba. Az adóztatás kialakításánál a mohamedán egyházjogot (seriat vagy sarija) vették alapul, de tanulmányozták a korábbi adóztatási állapotokat, helyzeteket, és a zökkenőmentes átállás érdekében igyekeztek a korábbi adózásnak megfelelő adóztatást megvalósítani, beleértve az adóstruktúrát és az adómértékeket is.

Török hivatalnokok. Balról a második az adószedő (defterdár).

 

Az adóztatás alapja a jobbágyháztartás maradt. A 300 akcse alatti vagyonnal rendelkezők nem fizettek semmilyen adót, felette 50 akcse dzsizjének (vagy haradzsnak, vagy filorinak) nevezett adót kellett fizetni a kincstárnak, ugyancsak 50 akcse adót kellett fizetni – évi két részletben – a hűbérbirtokos szpáhinak, ez utóbbi neve iszpendzse (kapuadó, vagy magyar nevén főre, „fűre” való adó) volt. Az 50 akcse megfelelt az akkori 1 aranyforintnak, a jobbágytelek után fizetendő „magyar” adónak. Az egyháziak és az adóbeszedésben is segédkező bírák mentesek voltak ezen adók alól. A 300 akcsés alsó határ alá esőket nevezték a törökök szegin-nek, amiből a magyar szegény szó is származik.

A nem mohamedán lakosokra kivetett állami fejadó, a haradzs (adó, zsákmány) volt a legfontosabb szultáni adó, amelyet a haradzsi szedett be; ebből származik a „harácsolni” szavunk, kifejezve ennek az adónak és kíméletlen szedésének tartalmát, illetve a lakosság ezzel kapcsolatos megítélését.

A harácsol szó az évszázadok alatt több jelentéstorzuláson is átesett, így az adózatás helyett inkább az erőszakkal elragad, kíméletlenül kifoszt, sőt a pazarol, fecsérel (örökségét elharácsoló nemes), bitangol szavakhoz hasonló jelentésekkel is használták.

A „nem kopott érte körme, könnyen harácsolja” kifejezés, közmondás jól kifejezi az előző jelentéstartalmakat.

Buda és Pest látképe 1617-ben. Az előtérben török és magyar nemes.

 

A szegénységről, a szegény emberekről számos (több száz!) magyar szólás, közmondás van, ezek közül sokat ma is használunk, alkalmazunk. Csak példaként adunk meg néhányat:

Szegény ember, kinek nincs mitül adózni.

Szegénynek oly kár egy pénz, mint a gazdagnak száz forint. Jelentése: a szegényt a kis veszteség éppoly súlyosan érinti, mint a gazdagot a nagy kár.

Ha szegény vagy, ne táncolj.

A szegény pokolban is szegény.

Szegény ember marhája hizlalja a gazdagot.

Ki a szegényt ruházza, teremtőjét tiszteli.

Ki győzné a szegény házát tyúkkal, kalácscsal.

Szegénynek a szerencséje is szegény.

Végy el engem, te szegény, ketten leszünk szegények.

Szegényt a légy is jobban csípi.

Senki sem barátja a szegénynek.

Oly szegény hogy leple sincs.

Szegény ember vízzel főz.

A szegény is ember!

Ha a szegényember csirkét eszik, vagy a csirke, vagy a szegényember beteg.

Szegényből lett gazdag hamar elhiszi magát. Jelentése: aki vagyonra tesz szert, könnyen önhitté válik.

Szegényből lett gazdagot (az) ördög sem tűrheti. Jelentése: szegényből lett úr mindig kegyetlenebb.

Szegényember szándékát boldog isten bírja. Jelentése: a szegényember csak terveket sző, de nem tőle függ, hogy megvalósul-e a szándéka.

Szegényen élni, gazdagon meghalni esztelenség. Jelentése:= ostobaság fukarkodni, és nem élvezni az életet.

Inkább szegénykedjünk, mint szégyenkedjünk! Jelentése: inkább legyen az ember szegény, de tisztességes, mint gazdag és becstelen!

A szegénységet meg a köhögést nem lehet eltitkolni. Szegénységet, betegséget nem lehet titkolni

Szegénység nem szerez kardoskodást. Jelentése: ahol nincs vagyon, birtok, ott kevesebbet civakodnak az emberek.

Porció, kvártély és forspont

A középkorban a hadviseléssel kapcsolatos költségeket a jobbágyságra hárították. A nemesség viszont a „vérével adózott”, azaz, ha az uralkodó hadjáratra indult, vagy ellenség támadta meg az országot, köteles volt megfelelő felszereléssel (és kísérettel) hadba vonulni.

A jobbágyságot terhelő adókötelezettségek között meg kell említeni a pénzben fizetendő hadiadót, valamint (vagy a pénzbeni hadiadó helyett) a sereg ellátásával kapcsolatos (természetben nyújtandó) kötelezettségeket, a porciót, a kvártélyt és a forspontot.

A természetbeni kötelezettségek a XVIII. század elejéig a hadi helyzethez igazodóan esetlegesek voltak, rendszeres kötelezettséggé 1715 után váltak, amikor létrejött Magyarországon is az állandó katonaság.

A porció a jobbágyhoz beszállásolt katona és lovának étellel, itallal való ellátási kötelezettséget jelentette. A jobbágy köteles volt a nála lakó katonának kenyeret és húst (oralis porció), lovának pedig szalmát és zabot (equilis porció) adni. Eredetileg a latin portio ’kimért (osztály)rész’, hazai latin portio contributionalis ’(köz)adórészlet’ kifejezésekből eredeztethető a szó, ma az adag szinonímájaként használjuk. Hogy mennyire keserves kötelezettségként teljesítették ezt a jobbágyok, jól mutatják a XVIII. század végén keletkezett úgynevezett porció-énekek.

A kvártély a katona elszállásolási kötelezettségét jelentette. Német közvetítéssel jelent meg az eredeti francia szó, a Quartier a magyar nyelvben. Ma is használjuk – ha ritkán is – a szállásadási tevékenységre. A „kosztot és kvártélyt biztosítani” kifejezésben az étel, ital és szállás biztosítása jelenik meg.

A forspont, vagy magyarul előfogat mára kikopott az élő nyelvből, ez a jobbágyság hadbaszállítási kötelezettségét jelentette, eredetileg a német Vorspann (‘előfogat’) magyar változata. A szállítást nem a hadszíntérig kellett biztosítani, hanem a következő olyan településig, ahol szintén voltak forspontra kötelezhető jobbágyok.

A „forspont”. G. A. Hering rajza 1838-ból. (OSZK)

 

Ez a kötelezettség az igásállatokkal rendelkező jobbágyokat sújtotta leginkább, és nem csak a hadi cselekményekkel kapcsolatosan. Forspontot kellett biztosítani a várak, erődítmények építéséhez, rendbehozatalához, karbantartásához, de az udvari és megyei tisztviselők részére is, ha hivatali ügyekben az országban utaztak. Számos visszaélés is volt ebből, a magánutazásokra is gyakran kikövetelték a forspontot. Jól mutatja ezt egy 1729-ben született törvénycikk is:

1729. évi I. törvénycikk az ingyenmunkákról  Ő legsz. felsége beleegyezése alapján, annál a szánakozásnál fogva, melylyel az adózók iránt viseltetik, azok bajoskodásainak elkerülése végett, mindennemü ingyen munkákat a jövő országgyülésig évenkint fizetendő huszonnégy ezer forinttal váltanak meg, a következő feltételek alatt: 1. § Hogy tudniillik az adózókat semmi szin és ürügy alatt, ilynemü, akár fuvaros, akár kézi munkákra ne szoritsák, hanem e munkákat bérbe fogadott munkások utján kell teljesittetni. 2. § Ha pedig ilyeneket nem találnának, ez esetben ugy a fuvaros, mint a kézi munkások szükségletéről és számáról azok, kiket a dolog illet, Ő legsz. felségének kellő időben felterjesztést intéznek, Ő legszents. felsége pedig királyi helytartótanácsának e tekintetben legkegyelmesebben megbizást és utasitást ad. 3. § A királyi helytartótanács pedig annak helyén s idején meghagyja, hogy történjenek intézkedések a végett, hogy azok, a kik pénzért önként dolgozni akarnak, dolgozzanak, ha pedig ilyeneket nem találnának, akkor ugy a szekeres, mint a kézi munkásokat (de csak huszonnégy ezer forint erejéig) kellő beosztás mellett és pedig a szekereseket e munkákra alkalmas olyan szekérrel, a milyen az adózónak van, négy ökör vagy ló előfogattal, s egy szolgával, huszonöt garasért; a kézi munkásokat pedig egy emberrel négy garasért, csupán az erősségek kijavitására (nem pedig magán- vagy bármi más czélokra) kell előállitani s kiszolgáltatni. 4. § Kivévén mégis az 1723:29-ik törvénycikkben kijelölt aratás vagy szüret idejét, s a téli hat hónapot, melyekben a mondott munkásokat semmi esetre ki ne hajtsák. 5. § De május hó elseje előtt az ilyen munkát el se kezdethessék. 6. § A parancsnokok vagy bárki más kihágásait pedig e részben is minden módon el kell tiltani s a károk visszatéritésén és a napibér kipótlásán kivül szabályszerint büntetni. 7. § Különben a szegény népet se az erősségek tisztogatására, se vizhordásra ne kényszeritsék; a hol pedig hatóságok vannak, ezeknek áll kötelességében a tisztaságról és elegendő vizről gondoskodni.

Ezek a kötelezettségek, illetve változataik 1848-ig maradtak fenn, ezt követően a katonaság ellátását már a „rendes”, pénzben fizetendő adókból biztosították.

Katonákat fuvarozó paraszt

 

Néhány kifejezés, közmondás a porcióval kapcsolatban:

A széna porciókba van kötve. (Kimért szénaadag, egy számosállat – ökör, ló stb. – napi szükséglete, amit rendszerint összekötöttek, s a kötélnél fogva vitték rendeltetési helyére. Bekötözésére porció kötelet használtak, amely mintegy 1,5 m hosszú, egyik végén hurokkal, másik végén fapecekkel (bóda) ellátott 1–2 cm vastag kötél volt.)

Kiosztja a porciót. Mindenki megkapja a porcióját. Megkapja a szokásos porciót.

Összekeveri az adót a porcióval. Jelentése: összezavarja a dolgokat, egymástól eltérő, dolgokat sem tud megkülönböztetni.

Dupla porciót húz, mint a bundás kutya. Értsd: két adag jár neki.

Megitta a maga porcióját. Jelentése: tekintélyes mennyiségű szeszes italt megivott.

Megkapta a porcióját. Értsd: megkapta a megérdemelt büntetését.

Előre százados tizenkét porcióval. Jelentése: A századosnak több a fizetése, járjon elől jó példával.

Porciószedő (adószedő) kegyetlen katona.

Volt része a kutya-porcióban. Értsd: verésben.

A kvártély szót kevés mondásunk tartalmazza, de azért van rá példa:

Szokott kvártélya a tömlöc. Értsd: sokat van fogságban, börtönben.

Rosszabb a kvártélyosnál. (Nem kifejezetten dicsérő kifejezés a szállásadókra vonatkozóan.)

És végül egy kifejezés a forspontra: Kutya forsponton jár. Értsd: gyalog.

Irodalom:

A magyar nyelv értelmező szótára (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959–1962)

Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára – A Magyar Tudományos Akademia megbizásából (Emich Gusztav magyar akademiai nyomdász, Pest, 1862)

Erdélyi János (szerk): Válogatott magyar közmondások (Heckenast Gusztáv, Pest, 1862)

O. Nagy Gábor: Magyar Szólások és közmondások (Gondolat, Budapest, 1985)

Zaicz Gábor (főszerkesztő): Etimológiai szótár – Magyar szavak és toldalékok eredete (Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2006)

Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár – Arcanum DVD Könyvtár 6. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

Magyar néprajz (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001) – Arcanum DVD Könyvtár 5. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

Magyar néprajzi lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979) – Arcanum DVD Könyvtár 5. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

Régi magyar szólások és közmondások – Arcanum DVD Könyvtár 5. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

Az adatbázis a következő műveket tartalmazza:

– Dugonics András: Magyar példa beszédek és jeles mondások (Szeged, 1820)

– Erdélyi János: Magyar közmondások könyve (Pest, 1851)

– Dr. Margalits Ede: Magyar közmondások és közmondásszerü szólások (Budapest, 1896)

– Sirisaka Andor: Magyar közmondások könyve (Pécs, 1890)

---