Harc az államadósság ellen: vonja le az adóból


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Döntött a kormány: aki befizet az „”Összefogás az államadósság ellen”” alapba, azok ezt az összeget levonhatják a szja, az eva vagy az ekho alapjukból

A kormány úgy döntött, hogy a magánszemélyek levonhatják a személyi jövedelemadó (szja), az egyszerűsített vállalkozói adó (eva), illetve az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho) alapjából az általuk az Összefogás az államadósság ellen elnevezésű alapba befizetett összeget.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdán a kormányülés után újságíróknak elmondta: a kabinet így kívánja segíteni azokat, akik részt vállalnak az államadósság csökkentésében. Hangsúlyozta, hogy a kedvezményt – ha az meghaladja az egy év alatt érvényesíthető mértéket – a felajánlást követő négy éven keresztül lehet leírni az adóalapból. Emellett az szja egy százaléka is felajánlható lesz a Rédly Elemér győri plébános kezdeményezésére létrejött alap javára.

A szóvivő hozzátette, hogy a vállalkozások társasági adója esetében elismert költségnek számít majd az alapba történő befizetés.

Szijjártó Péter elmondta, hogy számításaik szerint az egyenleg az adókedvezményekkel együtt is mindenképpen pozitív lesz.

Kitért arra is, hogy Matolcsy György kijelölte az alap irányítótestületét, amelynek tagja a kezdeményező Rédly Elemér, Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési ügyekért felelős helyettes államtitkára és Horváth Tihamér, a Széchenyi Gazdaságfejlesztő Társaság elnöke.

Szijjártó Péter két héttel ezelőtt jelentette be: a kormány egy győri társadalmi kezdeményezés mellé állva létrehozta az Összefogás az államadósság ellen nevet viselő alapot. Az alapba befizethetnek azok a vállalatok és magánszemélyek is, akik fontosnak tartják az álladósság elleni harcot, és úgy gondolják, hogy saját pénzükkel is hozzájárulnak ehhez. A befizetett összegek a Nyugdíjreform és Államadósság-csökkentő Alapba kerülnek.

Forrás: Privátbankár.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.