Használt lakásokból dömping van


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem csökkent a lakások iránti kereslet, és nem tört meg a beruházók építési kedve sem az év első negyedében, a pesszimizmusra okot adó külső tényezők ellenére – derül ki a kedden publikált Lakáspiaci Monitorból.

A múlt évben volt a lakásépítésben a mélypont – állapította meg Valkó Dávid. Az Otthon Centrum elemzője a legfrissebb Lakáspiaci Monitor publikálása kapcsán hozzátette, az idén viszont 5-7 százalékos áremelkedés várható, sőt a legkeresettebb projektenél akár 10 százalék is lehet a drágulás.

Több lakás épül

Az optimizmus magyarázata az hogy a Budapesten múlt évben átadott 6500 társasházi lakással szemben az idei átadási terv 14 ezer lakás. Ezt azonban fenntartással kell kezelni – hívta fel a figyelmet Valkó Dávid – mivel a gyakorlati tapasztalat szerint a tervek fele valósul meg. Viszont a hétezer lakás is több a múlt évben átadott hat és félezernél. Idén öt kerületben várható – a múlt évihez képest – lényegesen több lakás felépítése. Ezek a következők: VIII.. IX., XI., XIII. és XIV. kerület.

A projektek 52 százaléka 30-nál kevesebb lakásból áll. Az idei február végi adatok szerint egyébként 1270 átadott lakás várt vevőre a fővárosban. Másfél évvel korábban még jóval kétezer felett volt az eladatlan lakások száma.

Nem menekülnek a panelből

A piacot a használt lakások uralják. A gazdát cserélt lakásoknak vidéken 69 százaléka, Budapesten pedig 82 százaléka használt. Az Otthon Centrum felmérése szerint a fővárosi lakáskeresők legfeljebb 50 négyzetméteres lakást vásárolnának, míg vidéken 60-80 négyzetméter közé esik a keresett alapterület. Az értékesített használt lakások harmada még 1900 előtt épült, negyede pedig az 1980-90 között épült lakás illetve családi ház. Nem jött be az a prognózis, amely szerint az energiaárak emelkedésével menekülnének az emberek a paneles lakásokból.

Nagy a szórás a telkeknél

Az építési telkek ára stagnál Budapest peremén – a családi házas övezetekben – valamint az agglomerációban. Viszont felértékelődnek a városok központjai, Budapesten pedig a centrumhoz közeli rehabilitációs területek, valamint a Duna partok. Az egy lakásnégyzetméterre jutó telekár a X. kerületben a legkisebb, 25-35 ezer forint. Középáras – 40-60 ezer forinttal – a IX. és a XI. kerület. Legdrágább a telek az I., a II. és a XII. kerületben, ahol a fajlagos lakásárból 150-200 ezer forinttal részesedik.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]