Mit bizonyíthat a szakértő a bíróság előtt?
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szeptembertől a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vezetői kinevezést csak felsőfokú iskolai végzettségű, jogi vagy közigazgatási szakvizsgájú – vagy a szakvizsga alól az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnökségének mentesítésével rendelkező – kormánytisztviselő kaphat a parlament által júniusban elfogadott törvénymódosítás szerint.
Ha a vezetői kinevezéskor a kormánytisztviselőnek nincs jogi vagy közigazgatási szakvizsgája, azt a kinevezéstől számított két éven belül szerezheti meg.
Szintén ez a törvénymódosítás rendelkezik arról, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a kormánytisztviselő és a pénzügyőr munkateljesítményét évente egyszer értékeli. Ötévente – illetve minden magasabb besorolási fokozatba sorolása előtt – a képességek, személyiségjegyek értékelése alapján, kiválóan megfelelt, megfelelt, kevésbé felelt meg, illetve nem felelt meg fokozatba kell sorolni a kormánytisztviselőt és a pénzügyőrt.
(Forrás: MTI)
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Közeledik a társasági adó bevallásának határideje, melynek része a transzferár-adatszolgáltatás is. A NAV tájékoztatót adott ki a transzferár-ellenőrzés főbb szabályairól. SZJA bevallási határidő is van, figyelmeztet a NAV-Figyelő eheti száma.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!