Helytelen adózói gyakorlat miatt pótlólag 80 millió forintot kellett befizetnie egy cégnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Helytelen adózói gyakorlat miatt pótlólag 80 millió forintot fizetett be az állami költségvetésbe egy ingatlan-bérbeadással foglalkozó cég – közölte a NAV.

Azt írták: a hivatal az online számlarendszer és az áfabevallások adatainak összevetésével fedezte fel a helytelen adózói gyakorlatot egy kiutalás előtti ellenőrzésnél. A társaság 8 millió forint kiutalását kérte, de az ellenőröknek szemet szúrt, hogy a cég adómentes bevétele több száz millió forint.

Az online számlarendszer adatainak segítségével megindított vizsgálatban megállapították, hogy a hiba nem a bérlők számláiból adódik, azok szabályszerűek. Rövidesen arra is fény derült, hogy az adózó mulasztása mögött sorozatos téves jogszabály-értelmezés és szakszerűtlen könyvviteli gyakorlat áll – tudatták.

Egyértelművé vált a vizsgálatból az is, hogy mulasztásról és nem szándékos bűncselekményről van szó, ezért a NAV munkatársai az önkéntes jogkövetésre ösztönző tanácsadással segítették az adózót és az érintett könyvelőket. A cég együttműködött a hibák kijavításában, benyújtotta az önellenőrzéseket a nem vizsgált időszakokra, majd befizette a pótlólagosan megállapított adókötelezettséget, több mint 80 millió forintot – olvasható a NAV közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. július 6.

A magyar áfabevallás sajátosságai (4. rész)

Abban az esetben, ha a bevallás kitöltése során hibát vétünk, akkor a jogalkotó lehetőséget biztosít a hiba kijavítására. Ezeket a szabályokat az adózás rendjéről szóló törvény, illetve az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet tartalmazza.
2022. június 30.

Ellenőrzési határidők és a mulasztási bírság kapcsolata

A mulasztási bírságok sokfélék, de vannak közös szabályaik. Ilyen a bírság kiszabásakor alkalmazandó mérlegelés, vagy különféle adózók esetében irányadó kedvezőbb, vagy hátrányosabb rendelkezések alkalmazása megbízható, vagy kockázatos adózók esetében. Érdekes jogesetet mutatunk be.