800 éves az Aranybulla – A kiváltságlevél ’utóélete’ (10. rész)


Az Aranybulla évszázadokon át hivatkozási alappá vált, és tulajdonképpen az ma is. Sorozatunk befejező részében ezekből a hivatkozásokból idézünk fel néhányat, illetve áttekintjük a sorozat korábbi írásait.

Magyarország összes nemesei … tőlünk alázatosan és hódolattal azt kérték, hogy őket Szent István királytól megállapított és elnyert szabadságukban megtartani kegyeskedjünk, hogy nekünk és a koronának annál hívebben és lelkesebben szolgálhassanak, minél kegyesebb szabadságokkal ajándékozzuk meg őket.

(részlet az 1267. évi ún. harmadik aranybullából)

A magyar jogalkotásnak jó néhány emlékezetes alkotása volt: István király intelmei Imre fiához, Werbőczy István Tripartitumja (Hármaskönyve), az 1848-as áprilisi törvények csak néhány ezekből. Az Aranybullának méltó helye van ebben a felsorolásban. Közös sajátjuk, hogy nem (vagy nem csak) jogi ’termékként’ gondolunk rájuk, hanem történelmet meghatározó kordokumentumokként.

Az Aranybullát, mint kiváltságlevelet II. András politikai eszközként adta ki 1222-ben. Annak betartását a maga számára már kevésbé tartotta fontosnak, aminek számos következménye volt uralkodása alatt is. További kiváltságleveleket kellett kibocsátania, illetve egyezményekbe kellett bonyolódnia. Ezeket az elégedetlenkedő nemesi rétegek, de főleg az egyház, élükön az esztergomi érsekkel és a pápával, megnyugtatására kényszerült kiadni, megkötni. Ügyes diplomáciai húzásokkal mindig elérte, hogy az újabb okiratok is mindig inkább szolgálták az uralkodás érdekeit, mint a követelődző érdekcsoportokat. Vagy ha mégis kiváltságokat juttatott, akkor a továbbiakban sem törekedett azok betartására.

Az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára kiadott arany emlékérme (az emlékérméket Endrődy Zoltán iparművész tervezte)

Trónutódlás és jogi előírások

II. András 1235-ben bekövetkezett halálát követően fia, IV. Béla került a trónra. Az apjával folyamatosan összetűzésekbe keveredő Béla (hasonlóan II. Andráshoz, aki szintén folyamatosan harcban állt apjával, III. Bélával és bátyjával, Imre királlyal) uralkodásának első évei viszonylagos nyugalomban teltek, konfliktusa a nemességgel a birtokvisszavételek miatt keletkezett, illetve a nomád kunok befogadása okozott társadalmi feszültségeket. Miután Kötöny kun vezért a tatárokkal való összejátszás vádjával a rákosmezei táborban felkoncolták, a kunokra, mint katonai erőre is kevésbé lehetett számolni a tatárok ellen.

A tatárok közeledéséről a király már évekkel korábban, 1236-ban értesült, egyrészt Julianus barátnak a volgai magyarok felderítésére szervezett expedíciójáról való visszatérését követően, másrészt a tatárok vezére is fenyegető levelet küldött IV. Bélának, amelyben a következő üzenetet küldte: „Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, sok katonád van, és egyedül kormányzol egy nagy országot. Ezért nehéz önként alám vetned magadat: mégis jobb és üdvösebb lenne neked, ha önként behódolnál nekem.”

Sajnos mindezek ellenére az országot felkészületlenül érte a tatár seregek támadása, az 1241-42. évi tatárjárás elpusztította az országot, népességben és anyagiakban is hatalmasak voltak a károk, IV. Béla is menekülni kényszerült.

IV. Béla menekülése a tatárok elől

A tatárok visszavonulását követően a király legfőbb teendője az ország újjáépítése volt, amelyet – történelmi távlatból nézve – olyannyira sikeresen vitt véghez, hogy a történészek a második honalapító jelzőjével látták el.

Természetesen ezek a körülmények nem kedveztek a törvénykezésnek sem. Csak 1267-ben bocsátott ki a király törvénycikkeket, amelyek jórészt korszerűsített formában megismételték az úgynevezett második aranybulla (1231) rendelkezéseit, beleértve az esztergomi érsek egyházi fenyítékkel kapcsolatos jogát is. A király célja egyértelműen megfogalmazásra került a törvénycikkek preambulumában:

… tudtára adjuk mindazoknak, akik jelen levelünket megtekintik, hogy Magyarország összes nemesei, akiket királyi servienseknek mondanak, hozzánk járulván, tőlünk alázatosan és hódolattal azt kérték, hogy őket Szent I. (=István) királytól megállapított és elnyert szabadságukban megtartani kegyeskedjünk, hogy nekünk és a koronának annál hívebben és lelkesebben szolgálhassanak, minél kegyesebb szabadságokkal ajándékozzuk meg őket. Mivel úgy találtuk, hogy kéréseik és követeléseik jogosak és törvényesek, tanácsot tartván báróinkkal, s az ő hozzájárulásukkal azokat teljesítendőknek véltük. Figyelemmel tartván azt, hogy ezáltal az ország jobb állapotáról kell gondoskodnunk.

IV. Béla hosszú, 35 éves uralkodását követően újjáépített, virágzó, megerősödött királyságot hagyott fiára, Istvánra. V. István mindössze két évig uralkodott, majd fia IV. (Kun) László követte, aki 1272-től 1290-ig uralkodott. A gyermekként (10 évesen) trónra kerülő László országlása meglehetősen kudarcos volt, nem volt képes megbirkózni sem a belpolitikai, sem a kívülről jövő problémákkal.

A tatárok 1285-ben ismét támadták az országot, Pestig nyomultak előre, végül őket sikerült kiűzni. IV. Lászlót végül kun előkelők vezetésével a sátrában ölték meg 1290-ben. Mindössze 27 éves volt, gyermeke nem született. Okkal feltételezhető, hogy a gyilkosságban magyar nemesek is szerepet játszottak.

Az Aranybulla emlékműve Székesfehérváron a Csúcsos hegyen (Rétfalvi Sándor, 1972)

Az Árpád-ház kihalásától az Anjou-királyokig

A trónutódlás már önmagában is válságos helyzetet teremtett. Egyetlen fiúági leszármazott jöhetett szóba, II. András utószülött fiának, Istvánnak az András nevű fia. (II. András 1234-ben harmadszor is megnősült, halálakor állapotos felesége elmenekült Magyarországról, azzal vádolták, hogy a gyermek apja nem a király, hanem a nádor.)

A trónra kerülő III. András a zűrzavaros helyzeten csak lassan tudott úrrá lenni, de 1301-ben bekövetkezett halála előtti években sikerült stabilizálnia az országot. Uralkodása alatt több törvénycsomagot is kiadott.

Már 1290 szeptemberében kiadta az Óbudán tartott országgyűlésen harmincnégy cikkelyből álló törvénycsomagját, amelyet öt hónappal később – kis kiegészítéssel – a gyulafehérvári gyűlésen megismételt. A rendelkezések az Aranybullán alapultak, azok korszerűsített változatai voltak. Betartásukhoz, betartatásukhoz III. András nem rendelkezett elegendő erővel, a tartományurak és a külső szorongatások (Anjouk, a pápa, illetve a Habsburgok részéről) továbbra is kaotikus helyzetet teremtettek.

Újabb jelentős, 63 cikkelyből álló törvénycsomagot adott ki 1298-ban, azonban ennek végrehajtásához sem volt megfelelő – főleg katonai – ereje, így maga is más módszereket alkalmazott, összefogott néhány tartományúrral, de nem e legerősebb Kőszegiekkel és Csák Mátéval. Ezzel végül is sikerült elindítania a stabilizációt.

Sajnos, 1301 januárjában fiúörökös nélkül, váratlanul meghalt (35 éves múlt ekkor), így Magyarország történetének egyik legsúlyosabb válságával kellett szembenéznie az országnak. Az Árpád-ház fiúágának kihalásával többen is bejelentkeztek a magyar trónra, végül Károly Róbert volt képes felülemelkedni a zűrzavaron.

Az Aranybulla-emlékmű Székesfehérvárott

Az Aranybullával kapcsolatos következő jelentős esemény I. (Nagy) Lajos király 1351-es törvénycsomagja volt. Ebbe a teljes 1222. évi Aranybullát beemelte (az ellenállási joggal együtt!), részletezte az egyes rendelkezéseket. Egy rendelkezés viszont kimaradt, nevezetesen a nemesség azon joga, hogy fiú utód nélkül szabadon rendelkezhessen birtokaival halála utánra. Ehelyett Lajos király megmerevítette a birtokadományozás lehetőségét, és előírta az ősiségnek nevezett szabályokat:

11. § Kivéve egyedül a kiváltságból kizárt, előbb érintett egy czikkelyt, tudniillik ezt: „Hogy az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban áll az egyházak, avagy tetszésük szerint mások részére, élők közt vagy halál esetére adakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeniteni.” Sőt ellenkezőleg, épenséggel ne legyen joguk ezt megtenni, hanem birtokaik jog és törvény szerént, tisztán és feltétlenül, minden ellenmondás nélkül, legközelebbi atyafiaikra és nemzetségeikre háromoljanak.

Az Aranybulla kiadása az ősiség jogát nem érintette, mivel csak a szerzett javak örökítését szabályozta. Nagy Lajos 1351-es törvénye viszont az ősiség jogát az összes olyan földbirtokra érvényesnek tekintette, amelyet a tulajdonos nem saját maga kapott vagy szerzett. Az örökölt birtokokat tulajdonosa nem adhatta el, hanem szigorú rend szerint kellett továbbadnia, és csak a család teljes kihalása esetén lett a királyé.

Az elidegenítési tilalom, különösen a XVII. századtól kezdve elég sok problémát okozott, végül csak 1848-ban sikerült eltörölni az áprilisi törvények keretében a XV. törvénycikk rendelkezett az ősiség eltörléséről, ám ennek gyakorlati megvalósítására a szabadságharc leverése miatt nem került sor. Végül 1852-ben, császári pátens (törvényerejű rendelet) keretében rendelkeztek az eltörléséről.

Werbőczy István Hármaskönyve

A sokszor téves hiedelemmel ellentétben a Tripartitumot Werbőczy nem a Dózsa-féle parasztháború hatására állította össze. A korabeli Magyarország jogi szabályainak és szokásjogainak összegyűjtését, rendszerezését és írásba foglalását már 1504-ben elkezdte, de csak 1514-ben fejezte be, és a harmadik kötethez csatolta a parasztháború következményeként elfogadott parasztörvényeket.

Művének eredeti latin címe: „Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae”, magyarul: „Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyve”.

A nemesség jogait részletesen tartalmazza az első két kötet. Ezeket az Aranybullából, annak későbbi módosításaiból, kiemelten az 1351. évi törvényekből vezette le.

Aranybulla-emlék, Ópusztaszer (Nemzeti Történeti Emlékpark, az Árpád-emlékmű előtt kialakított kis tér közepén)

Négy úgynevezett sarkalatos jogot nevesített:

– személyes szabadság;

– királyi bíróság alá tartozás;

– adómentesség: vámok és más illetékek fizetése alóli felmentés;

– ellenállási jog.

Ezekhez a jogokhoz a nemesség – kivéve az ellenállási jogot – egészen a reformkorig ragaszkodott. További jogok és kötelezettségek is társultak ezekhez: így például a katonáskodás joga és kötelezettsége, az országgyűlésen való részvétel joga, az örökösödési jog.

Az ellenállási jog alkalmazására egészen a XVII. század elejéig nem volt példa, akkor a Bocskai-szabadságharc megindításának egyik érve volt a nemesség ellenállási joga.

Lemondás az ellenállási jogról

Másfél évszázados hódoltságot követően Habsburg vezetéssel foglalták vissza Budát a törököktől (1686), illetve szabadították fel az országot.

Az 1687. évi pozsonyi országgyűlésen a rendek – hálából – lemondtak a szabad királyválasztás jogáról, az ellenállási jogról, és deklarálták a Habsburgok örökös (azaz örökletes) királyságát.

A török kiűzésének terheit a Habsburgok a magyar lakosságra, különösen a jobbágyságra hárították, ez viszont növelte az elégedetlenséget, felkelések robbantak ki, majd a Rákóczi-szabadságharc tetőzte be az eseményeket. Rákócziék próbáltak az ellenállási jogra is hivatkozni, ekkor már esélytelenül, hiszen arról már korábban lemondtak a rendek.

Királyi eskü

A magyar királyok a koronázásukkor letett koronázási esküjükbe belefoglalták az Aranybulla rendelkezéseinek megtartását is. Nagy Lajost követően ez az 1351-ben keletkezett kibővített rendelkezéseket jelentette. Ezt belefoglalták a megkoronázásukkor kiadott dekrétumokba is.

Az Alkotmánybíróságról

„Az Alkotmánybíróság tagjai ma is az Aranybulla valószínűsíthető pecsétjének másolatát viselik a nyakukban. Mivel az Aranybulla és annak pecsétje az Alkotmánybíróság elfogadott jelképe, ezért 2005-ben az Alkotmánybíróság arról döntött, hogy az intézmény elnöki tisztségét az esztergomi prímási palotában az Aranybulla 1318-as hiteles másolata előtt adják át. A későbbiekben az elnöki megbízatás átvételére ehhez hasonló formában nem került sor.” (lásd Moravetz Orsolya)

Az Alkotmánybíróság (egyik) testülete az Aranybulla másolatával

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában (Panoráma Kiadó, 1987, Budapest)

Hóman Bálint: Magyar középkor (Magyar Történelmi Társulat, 1938, Budapest)

Kristó Gyula: Az Aranybullák évszázada (Gondolat Könyvkiadó, 1981, Budapest)

Moravetz Orsolya: Az Aranybulla – Nemzet Főtere Füzetek (Országház Könyvkiadó, 2020, Budapest)

Zsoldos Attila: A 800 éves Aranybulla (Országház Kiadó, 2022, Budapest)

Melléklet: 800 éves az Aranybulla sorozat korábbi írásai

Előzmények (1. rész) (2022.04.08.)

III. Béla király pénzügyei (2. rész) (2022.04.22.)

II. András uralkodása (3. rész) (2022.05.06.)

Megszületik a kiváltságlevél (4. rész) (2022.05.20.)

Kincstári reformok (5. rész) (2022.06.03.)

Hadkötelezettség, nemesi adómentesség (6. rész) (2022.06.17.)

Püspökök, várispánok (7. rész)

Az Aranybulla kiegészítései és újbóli kiadása (8. rész)

A beregi egyezmény (9. rész)



Kapcsolódó cikkek

2022. december 6.

A 2023. évi adóváltozások főbb irányai – NAV-Figyelő 48. hét

Megjelent az Adóvilág új száma – fókuszban a 2023. évi adóváltozások. A NAV saját hivatalos lapjának legújabb számában a bárki számára elérhető cikk a jövő évtől hatályos adóváltozásokat veszi szemle alá, amelyek az adminisztráció egyszerűsítésére, az európai uniós jogharmonizációra, illetve a gazdaság fehérítésére irányulnak.