Hosszú lejáratú hitel a kkv-szektornak és az önkormányzatoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kis- és középvállalati (kkv) szektornak 15 éves, az önkormányzatoknak 25 éves kedvezményes kamatozású hitelt tud nyújtani a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) – mondta Czirják Sándor vezérigazgató csütörtökön Budapesten, az MFB 15 éves évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

„”Az MFB nem állami forrásokat használ fel, hanem piaci forrásokat gyűjt, igaz, mint állami garanciával rendelkező pénzintézet a legjobb adósnak számít, így igen kedvező feltétekkel jut hozzá hitelekhez a pénzpiacon”” – mondta Czirják Sándor. Hozzátette: az elmúlt évben összesen 4 milliárd eurónak megfelelő összeget helyezett ki magyar vállalkozásoknak és önkormányzatoknak a pénzintézet.

A kkv szektor tőkehiányos, ezért az MFB egyik fő feladata, hogy hosszabb távú, alacsony kamatozású hitelekkel segítse ezeket a vállalkozásokat – mondta. A „”Sikeres Magyarországért”” program keretében 4.600 vállalkozás csaknem 287 milliárd forint hitelhez jutott – sorolta az adatokat a vezérigazgató. Elmondta azt is, hogy ugyanennek a programnak a keretében 1.215 önkormányzat 109 milliárd forint hitelt vehetett fel. A most futó „”Sikeres Magyarországért”” hitelprogramok 2013-ig élnek – jelezte Czirják Sándor, aki beszámolt arról is, hogy a kkv szektor tagjai számára eddig nyújtott 15 éves futamidejű, kedvezményes kamatozású hitelek, egyenként 1 milliárd forintos limitjét 3 milliárdra emelte az MFB, annak is köszönhetően, hogy a Hitelgarancia Zrt. kiterjesztette a garanciát. A 25 éves futamidejű önkormányzati hitelt 3-5 éves türelmi idő mellett lehet igénybe venni – tette hozzá.

Az MFB-nek kiemelt szerepe van abban, hogy a 8.000 milliárd forint EU-s forrást hatékonyan használják fel a magyar vállalkozások és önkormányzatok – mondta a bankot köszöntő beszédében Veres János. A pénzügyminiszter szerint a rendelkezésre álló hitelek gyorsíthatják a gazdaság fejlődését és ezáltal az országnak az EU átlagához való felzárkózását.

A gazdaságban a versenyző piacgazdasággá való átalakulás már megtörtént, az állam átalakulása azonban nem követte ezt, ezért van szükség a reformokra, illetve azok gyorsítására – jelezte a pénzügyminiszter.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.