Húst foglalt le a NAV Zalában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Engedély nélkül végzett húsfeldolgozást egy zalai húsnagykereskedő cég, amelynek telephelyén négy tonna húskészítmény foglaltak le – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága.


A NAV pénzügyőrei a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársaival tartottak ellenőrzést a napokban egy Zala megyei húsnagykereskedésben. Ellenőrizték az ott tárolt élelmiszerek eredetét és leltárt is végeztek.

A nagykereskedésben nem tudták igazolni a telephelyen tárolt, négy tonna feldolgozott húskészítmény származását, de a vizsgálat megállapította, hogy engedély nélküli húsfeldolgozást folytattak. A NÉBIH munkatársai a húskészítményeket lefoglalták és elrendelték megsemmisítésüket.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>

A pénzügyőrök a dolgozók foglalkoztatásának jogszerűségét is ellenőrizték, és mint kiderült, egy alkalmazott nem volt bejelentve.

A NAV a foglalkoztatási szabályok megsértése és az igazolatlan eredetű áruk tárolása miatt akár egymillió forint mulasztási bírságot is kiszabhat – közölte Cséve Szabolcs sajtóreferens .

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.