Így változik a munka világa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Összevonták a munkaügyi, foglalkoztatási és szakképzési intézményeket. A minimálbér elsejétől 93 ezer forint, és bérkompenzációt kaphatnak a munkaadók. Szociális segély pedig mostantól csak annak jár, aki rendben tartja a lakhelyét.

A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvény legtöbb eleme már szeptember elsejével életbe lépett, ám maradt még olyan eleme, amely 2012 januárjától hatályos. A Pintér Sándor belügyminiszter jegyezte jogszabály 20 paragrafusa szerint ugyanis a települési önkormányzat rendeletben előírhatja: csak azok az aktív korú munkanélküli személyek kaphatnak rendszeres szociális segélyt, akik rendben tartják a lakókörnyezetüket. Nemcsak a ház vagy az udvar tisztaságát vizsgálhatják, még a járda tisztasága is számít.

Ha valaki a jegyző felszólításának öt napon belül nem tesz eleget, akkor segély folyósítását egy hónapra fel kell függeszteni.

A minimálbér 93 ezer forint lett

A nyolc órában dolgozó munkavállalóknak járó legkisebb bér havi bruttó 93 ezer forintra nőtt. A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve szakképzettséget igénylő munkakörökben a garantált bérminimum 108 000 forint lett. A kormányrendelet 2012. január elsején lépett hatályba.

Ahhoz, hogy az adóváltozások miatt ne csökkenjen senkinek a nettó bére, azoknak, akiknek a bruttó bére nem éri el a havi 216 805 forintot, az adójóváírás kivezetése miatt kieső jövedelmét kompenzálni kell – az erről szóló, nyáron született törvény is január 1-jén lépett hatályba. Szankcionálják a béremelés elmulasztását: azok a munkaadók, amelyek nem emelik a munkabéreket annyira, hogy a nettó összeg ne változzon, két évig nem indulhatnak közbeszerzési eljáráson, és kizárják magukat az állami támogatásokból is.

Forrás: fn24.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.