Illegális filmterjesztőre csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Illegális filmterjesztőt fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Gyöngyösön; a fiatalember, aki üzemszerűen másolta és értékesítette a filmeket, közel 8 millió forintnyi kárt okozott a jogdíjtulajdonosoknak. Internetes apróhirdetésben kínálta eladásra a másolt filmeket; kollekciójában nagyjából 3000 HD minőségű film szerepelt.


A NAV pénzügyi nyomozói házkutatást tartottak a férfi lakásán és több illegálisan másolt, jogvédett alkotást tartalmazó adathordozót, valamint az internetes értékesítést bizonyító listákat, és az elkészített másolatok feladását igazoló postai feladóvevényeket foglaltak le. A házkutatást követően a fiatalembert előállították és gyanúsítottként hallgatták ki szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény elkövetése miatt, amely az okozott vagyoni hátrányra, valamint az üzletszerűségre tekintettel akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A kár megtérítése érdekében a NAV nyomozói indítványozták a gyanúsított tulajdonában lévő ingatlanok zárolását.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.