Informatikát hallgattak a revizorok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhivatal és a BSA (Business Software Alliance) három hónapja kötött együttműködési megállapodást, ami nagy felháborodást keltett a felhasználók, az informatikai szaklapok és a jogvédők körében is.

A megállapodás szövegét ugyanis először személyes adatok miatt titkosították, később azonban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kérésére azok törlésével publikálták. A jogvédő szervezet egyébként az adótitok megsértésének veszélye miatt aggódott, mivel a dokumentum egyik passzusa szerint az adóhatóság az adótitok betartása mellett tájékoztatást nyújt a jogellenes szoftverhasználattal kapcsolatban felmerülő és adójogi ügyekből levonható általános tapasztalatokról. Ez annyit tesz, hogy a hivatal összesített, statisztikai elemzésre alkalmas adatokat bocsáthat a BSA rendelkezésére, mint ahogy azt más esetekben is megteszi például a sajtótájékoztatók alkalmával.

Az együttműködés eredményeiről vagy tapasztalatairól még nem tud beszámolni az APEH, az túl korai lenne, mivel a revizorok képzése még folyamatban van – tájékoztatta lapunkat az adóhivatal sajtóosztálya. Az APEH egyébként saját hatáskörben eljárva most is folytatja a szoftverek számviteli vizsgálatát. Az adóhatóság az adókötelezettség teljesítésének ellenőrzése során a tárgyi eszközök (így a szoftverek) nyilvántartásának vizsgálatakor jogosult ellenőrizni a beszerzés körülményeit, többek közt a szállító valódiságát. Az eszközök üzembehelyezésének vizsgálatakor pedig (ami az értékcsökkenés elszámolása miatt fontos) a revizor nézi, hogy az üzembehelyezés feltételei teljesültek-e, így például a számítógépen megvannak-e a működtetéséhez szükséges szoftverek. A TASZ jogértelmezése szerint egyébként az APEH az adózással kapcsolatba nem hozható hatósági ügyekben nem járhat el, vagyis célzottan illegális szoftverek felkutatására a törvény nem jogosítja fel. Az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseiből következik, hogy a revizor az ellenőrzés során a számítógépet is bekapcsoltathatja, de elsősorban iratok alapján tájékozódik.

A vállalkozási tevékenységgel összefüggésbe hozható helyszínt, helyiséget az adóellenőr csak az ügyész előzetes jóváhagyásával vizsgálhatja át, ettől csak akkor lehet eltérni, ha alapos okkal feltehető, hogy az átvizsgálás késedelmes lefolytatása az ellenőrzés céljának meghiúsulását eredményezné. A revizor ilyen esetben a cég eszközeit – például a számítógépet – tárgyi bizonyítási eszközként lefoglalhatja, ha az az adózó jogszabályban előírt nyilvántartásában nem szerepel, a BSA azonban a lefoglalt eszközökkel a törvény szerint semmilyen kapcsolatba nem kerülhet.
Az 1988-ban alapított Business Software Alliance (BSA) – saját meghatározása szerint – a biztonságos és jogtiszta digitális világ érdekében tevékenykedő legjelentősebb világszervezet. A szövetség több mint 60 országban képviseli a világ kereskedelmi szoftveriparát a kormányoknál és a nemzetközi piacon – olvasható a szervezet magyar honlapján.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.