Januári fizetés: kit érhet meglepetés?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A napokban kapjuk meg az első olyan fizetést, melyet már az új, egykulcsos szja alapján számoltak ki. A legjobban a jól kereső, többgyermekes családok járnak, az alacsony keresetű gyermektelenektől eltűnhet pár ezer forint – írja a Piac és Profit.

Az egykulcsos adó bevezetése összességében nagyjából 300-350 milliárd forinttal hagy többet a piaci szereplőknél. A személyi jövedelemadó tavaly még kétkulcsos volt, az alsó mérték formális 17, illetve a felső 33 százalékával szemben az idén az egységes 16 százalékos kulcs érvényesül, a szuperbruttóként bevezetett adóalap-kiegészítéssel valójában 27 százalékkal magasabbak a tényleges kulcsok. A fentiekből első olvasatra is látszik, hogy az új adómértékekkel a magasabb jövedelmi kategóriában levő személyek járnak a jobban.

Az új rendszer leglényegesebb pontja a családi kedvezmények átformálása, így több tényezőtől, elsősorban a fizetés nagyságától, illetve a nevelt gyermekek és eltartottak számától, valamint az adójóváírástól függ, hogy ki mennyivel jár jobban vagy rosszabbul az új adószabályokkal. A nyertesek általánosságban a közepes jövedelmű nagycsaládosok és a magas keresetűek lehetnek, míg a vesztesek az átlag alatt kereső gyermektelenek közül kerülnek ki.

Az adatokból egyértelműen leszűrhető, hogy miközben három gyermekkel egy jól kereső pár havi bevételi többlete könnyen átlépheti akár a 100 ezer forintot is, az új rendszer jóval kevésbé kedvező az alacsonyabb keresetű rétegeknél, főleg a családi kedvezményben nem részesülők körében. Itt bizony sokszor azért kell béremeléshez folyamodni, hogy a korábbi nettó kereset ne csökkenjen. De ebben a körben gondot okozhat az is, hogy az alacsony adóalap miatt az illető személyek nem tudják teljes körűen kihasználni a családi kedvezményt. További befolyásoló tényező, hogy az adott munkavállaló milyen ágazatban, milyen térségben és szervezetnél, vállalkozásnál dolgozik, mert egyes esetekben akár a bruttó bér csökkentése is előfordulhat: ilyen esetben a nettó béreket néha csupán az szja pozitív hatása tartja szinten.

További részletek és jövedelemszámítási táblázatok a Piac és Profit cikkében.

Forrás: Piac és Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.