Jelentősen rontott GDP-előrejelzésén a GKI


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentősen rontott az idei GDP-előrejelzésén a GKI Gazdaságkutató Zrt., a korábban prognosztizált 3,5 százalék helyett 4-5 százalékos visszaesésre számít a társaság.

A legfrissebb prognózisból kiderül, hogy 2009-ben 3,5 százalékos inflációval, a beruházások 5 százalékos visszaesésével, 3 százalékos GDP-arányos eredményszemléletű államháztartási hiánnyal számolnak, és a lakossági fogyasztás 4 százalékos visszaesésére számítanak.

A GKI szerint az év végén a jegybanki alapkamat 8,5-9 százalék közé csökkenhet, míg a forint árfolyama a második félévben az euróval szemben a 280-as szint közelében stabilizálódhat.

Forrás: Figyelőnet


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.