Jeremie-program a kis- és középvállalkozásokért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában – remények szerint – még az idén, az év közepén elindul a kis- és középvállalkozások finanszírozását szolgáló Jeremie-program – hangzott el a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban tartott háttérbeszélgetésén, pénteken. A Jeremie-program az Európai Bizottság, az Európai Beruházási Bank, az Európai Beruházási Alap közös akciója, amely segíti a mikro-, kis- és közepes vállalkozások finanszírozási forrásokhoz jutását az Európai Unió strukturális alapjaiból.

Novák Csaba, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) GOP irányító hatóság vezetője elmondta, hogy a Jeremie-program három pillérre épül, a mikrohitel-finanszírozásra, a garanciaeszközökre, a tőkepiac fejlesztésére.

Kállay László, a GKM vállalkozásfinanszírozási főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy a részletek kidolgozása még folyamatban van, a visszatérítendő támogatásokat tartalmazó program célja a nem bankképes vállalkozásoknak bázist teremteni a dinamikus fejlődéshez, a hitelfedezet elégtelenségéből adódó problémák kezelése, a magántőke nagyobb mértékű bevonása a fejlesztések finanszírozásában.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]