Jöhet a Tobin adó?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megszavazta az Európai Parlament azt a jelentést, amely támogatja a pénzügyi tranzakciókra kivetett illeték európai uniós bevezetését.
Az uniós képviselőtestület ezzel határozott jelzést kívánt küldeni az EU-tagországok állam- és kormányfőinek, akik szerda este Brüsszelben találkozva a gazdasági növekedés lehetőségeiről tárgyalnak.
Az uniós tagországok megosztottak a Tobin-adó néven is ismert illeték egységes bevezetését illetően. Az EP ezért azt is javasolta, hogy az adót akkor is indítsák el, ha egyes tagállamok egyelőre nem vesznek részt a rendszerben. Az uniós szabályok szerint azonban adóügyben csak egyhangú döntés születhet a tagországok között.
Az Európai Bizottság javaslata szerint 0,1, illetve 0,01 százalékos illetékről lenne szó, tranzakciótól függően. Az EP támogatta a javaslatot, de sürgette, hogy az adó legyen még inkább célzott, semmiképpen ne lehessen megkerülni. A jelentés szerint egyedül a nyugdíjalapok mentesülhetnek az illeték alól.
Az uniós parlament közleménye arra is emlékeztet, hogy közvélemény-kutatások szerint az EU-lakoság kétharmada támogatja a tranzakciós illeték kivetését. Az érintett tagállamok ellenzésének egyik oka, hogy világszinten nem sikerült döntésre jutni az adófajta bevezetéséről, és egy esetleges egyoldalú lépés következtében az EU versenyhátrányt szenvedhet el.
(forrás: MTI)