Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Az infláció miatt aggódnak leginkább a magyarországi vállalatok, míg a legkockázatosabb adóterületnek a transzferárazást, a társasági adót és a globális minimumadót tartják – derül ki az EY Adókonferencia több mint 240 résztvevője körében készített felmérésből.
„Érdemi változásokat hoz az új adóév, ami több lehetőséget is jelent a hazai vállalatok számára. A javaslatok alapján megnyíló támogatásoknál ugyanakkor a sikeres igényléshez tudatos felkészülésre lesz szükség, hiszen az elbírálási szempontok is érdemben szigorodnak” – hívta fel rá a figyelmet Vékási Tamás, az EY adó- és jogi tanácsadással foglalkozó üzletágának vezetője a cég konferenciáján.
A konferencián bemutatták – egy több mint 240 adóvezető körében készült – felmérésük eredményeit, ebből pedig kiderült, hogy idén már nem az energiaáraktól,
A legnagyobb adókockázatot a transzferárazásban (33 százalék) látják, azonban a társasági adó és globális minimumadó bevezetése (24 százalék), valamint az áfa (21 százalék) kezelése is hasonló nehézségeket jelenthet.
A VÁLASZADÓK TÖBBSÉGE ARRA SZÁMÍT, HOGY AZ ÚJ SZABÁLYOK BETARTÁSÁT JÖVŐRE MÉG SZIGORÚBBAN ELLENŐRZI A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL (NAV).
A teljes cikk elérhető IDE kattintva.
Forrás: [index]
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!