Jól teljesítettek az első fél évben a vámosok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július végéig összesen 681 milliárd forint érkezett a VPOP számlájára, ez 47 milliárddal több mint egy évvel ezelőtt. A növekvő bevételek motorját a jövedéki adó adja, ez pedig arra enged következtetni, hogy visszaszorulóban van a feketegazdaság – derül ki a VPOP adataiból.

Az üzemanyagok és dohányáruk után 446 milliárd forint folyt be a kasszába, ez annak köszönhető, hogy nő ezeknek az áruknak a szabadpiaci értékesítése, tehát visszaszorul a feketepiac.

Azonban egyre jobban érződik a megszorítások hatása is, ezt jól látszik az üzemanyag-forgalom lassuló növekedési ütemén. Ez nem mondható el azonban a dohányárukról, ugyanis az ezek után befizetett jövedéki adó elérte a 138 milliárd forintot, ami 30 milliárddal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának adatait. Ez a növekedés egy közel 13 százalékos kiskereskedelmi eladásbővülésnek köszönhető.

Az egyéb jövedéki termékek után befizetett adó mennyisége 50,4 milliárd forint volt, ami egy 10,86 milliárd forintos növekedést takar év/év alapon.

A kiemelkedő növekedés tehát köszönhető a fekete gazdaság visszaszorulásának, ezáltal a kiskereskedelmi forgalom bővülésének. Azonban a növekedés dinamikáját némiképp lassítják a megszorítások.

Forrás: Pénzcentrum


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.