Jön a NAV 2.0


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV 2.0 programjával az EU legversenyképesebb adóhivatalává válhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, Tállai András.


Tállai András kifejtette: a NAV 2.0 programja az elkövetkező öt évre határoz meg feladatokat, melyek között szerepel az adórés és a behajthatatlan kintlévőségek jelentős csökkentése. A program célja, hogy az adóhivatal valós idejű, papírmentes szolgáltatásokkal segítse a lakosságot és a vállalkozókat, így például egyre több bevallás tervezetét készítse el az adózók helyett.

Emlékeztetett arra, hogy az idén debütált a NAV elektronikus szja-rendszere, amely a lakosságot mentesítette a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Az online-számlázás július 1-jétől tesztelhető, éles üzembe állításakor pedig hatalmas csapást mérhet a magyar feketegazdaságra. Ezt az irányt követve állnak a NAV 2.0 fókuszában az online szolgáltatások bővítése és az elektronikus fejlesztések – emelte ki az államtitkár.   

A NAV 2.0 reális célkitűzése, hogy vállalkozások adóadminisztrációval töltött ideje a felére csökkenjen – tette hozzá. 

 

A program keretében olyan technikai eszközöket és technológiákat helyez üzembe az adóhivatal, amelyek segítségével a nagymennyiségű és gyors ütemben bővülő adatállomány a lehető leghatékonyabban felhasználható. Így a NAV nemcsak az szja-bevallást tölti ki a magánszemélyek helyett, hanem a jövőben a vállalkozások majd minden bevallási-tervezetét elkészítheti – jegyezte meg az államtitkár. 
    A NAV a bevallások kiajánlása mellett egy speciális szolgáltatást is nyújt majd. Mindenki ellenőrizheti az „adóhelyzetét”. „A rendelkezésre álló információkat ugyanis az adózók számára is láthatóvá tesszük, amely egy online felületen keresztül bármikor lekérdezhető” – hangsúlyozta Tállai András.
    Az államtitkár szerint a valós idejű, automatikus és elektronikus információáramlás másik előnye, hogy az ellenőrzés még gyorsabbá és hatékonyabbá válik, illetve megsokszorozódik a kockázati elemzések pontossága. Az adócsalást szinte valós időben, azonnal észleli a hivatal. Az adatokban rejlő anomáliák gyors feltárása az illegális vagyonkimentésnek is gátat szab, így a behajthatatlan tartozások összegére is jótékony hat.

A feketegazdaság elleni küzdelemben élen jár Magyarország, amit igazol az Európai Bizottság tanulmánya, amely szerint a magyarországi becsült áfa-adórés – azaz a költségvetésből kieső áfabevétel – mértéke a 2013. évi 22,24 százalékról 17,95 százalékra, 4,3 százalékponttal csökkent 2014-ben. Ezzel az eredménnyel Magyarország a harmadik legnagyobb javulást érte el az EU-ban. Az előzetes kalkulációk szerint az adórés öt év múlva, a NAV 2.0 megvalósulásakor harmadával csökkenhet – mondta Tállai András. 

A NAV 2.0 a biztosíték arra, hogy a tisztességes adófizetők élete minél egyszerűbb, viszont a csalárd, adóelkerülő vállalkozók esélyei az államkasszával szemben minél alacsonyabbak lesznek. Természetesen nem várható el minden vállalkozótól a papír alapú bizonylatok azonnali online módra cserélése, de a tendencia egyértelmű, egyre több gazdálkodó részesíti előnyben – többek között az e-számla, az e-fizetési lehetőségek miatt is – a tisztán elektronikus úton történő megoldásokat – hangsúlyozta az államtitkár.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]