Jövőre kilenc új kaszinó nyílhat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jelenleg működő három kaszinó mellett kilenc új nyílik, a jövő évi költségvetés tervezete szerint. A koncessziós díjakból így összesen 2,1 milliárd forint bevétele lehet az államnak – írja a Világgazdaság.


A 2014-es költségvetés tervezete úgy számol, hogy a jelenlegiek mellett kilenc új kaszinó kezdi meg a működését Magyarországon. A kaszinók koncessziós díja vidéken 54 millió, Budapesten és Pest megyében pedig 377 millió forint, így összesen 2,1 milliárd forintos bevételre számíthat az állam a kilenc új kaszinóból.

2013 őszén nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva betiltották az elektronikus kaszinókat és a nyerőgépeket, de a Nemzetgazdasági Minisztérium idén nyáron arról döntött, hogy több ezer játékgép üzemeltetésére írna ki meghívásos koncessziós pályázatot. Az NGM eredeti elképzelései szerint tíz új kaszinó nyílt volna.

A költségvetés egyébként 2014-re 33 milliárd forintos bevételt vár a játékadóból, ami 14 milliárd forinttal kevesebb az idei tervnél – írja a Világgazdaság.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Védelmi hozzájárulást vet ki a kormány a nagy cégekre

Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert; a hozzájárulást a bankszektornak, a multiknak és az energiacégeknek kell megfizetnie, a befizetett összeg a védelmi alapba kerül. Ezen túl emelkedik a bankok által fizetendő tranzakciós illeték – derült ki a Kormányinfón.