Kata módosítás: Novák Katalin aláírta a törvény módosítását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olyan indokot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnia, nem talált, mindemellett ígéretet kapott, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogos kérdésekre.

A köztársasági elnök közleménye szerint az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt hétfőn aláírta.

„Alaposan megvizsgáltam és megfontoltam az elfogadott törvényt, ahogy a hozzám érkezett észrevételeket is. Olyan okot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnom, nem találtam. A törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható.

Érzékelem ugyanakkor a felháborodást. Azt, hogy sokak számára nehézséget jelent majd az új helyzethez való gyors alkalmazkodás. Megértem, hogy kérdéseik vannak. Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés. Gyors változtatás esetén is elvárható, hogy a Kormány megfelelően segítse az érintetteket.

Megbeszélést folytattam a kormányfővel és a Kormány tagjaival, és ígéretet kaptam arra, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogosan felmerülő kérdésekre – írta Novák Katalin.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.