Kataemelés: vitába szállt a budapesti kamara elnöke Parraghgal

Szerző: Adó Online
Dátum: 2020. augusztus 11.
Címkék: , ,
Rovat:
Semmilyen egyeztetés nem előzte meg a több százezer katás vállalkozót érintő adószigorítást, az MKIK nevében egyedül Parragh László képviselte a véleményét – mondta a novekedes.hu-nak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, Nagy Elek.

A BKIK szerint valós a kockázat, hogy az előírások kijátszása miatt nem várhatóak számottevő plusz bevételek a szigorítástól, illetve jónéhányan visszatérnek a szürke, illetve fekete gazdaságba – olvasható a növekedés.hu-n a BKIK elnöke által adott interjúban. 

A BKIK-nál úgy vélik, hogy várhatóan a főállással rendelkező vagy nyugdíjas megbízható ismerősök, rokonok lesznek felkérve, hogy egyéni vállalkozóként a mellékállású KATA-s jogviszonyt indítsák el, hogy „legyen hova szétszámlázni” a jelenleg 3 millió forint feletti éves szerződéseket. (Ugyanakkor a Világgazdaságnak adott interjújában Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára azt mondta, hogy jövő januártól minden számlaadat beérkezik a kockázatelemzőkhöz, így körbeszámlázással sem lehet majd kikerülni a nagy összegű megbízások esetében a kisadózó vállalkozók tételes adója új, 40 százalékos emelt adókulcsának alkalmazását.)

A BKIK elnöke azt is mondta, hogy a budapesti vállalkozásoktól Parragh László javaslatának törvényi elfogadása után tömegesen érkeztek elkeseredett panaszlevelek, melyek értetlenül álltak a kialakult helyzet előtt, miszerint a kamara országos elnöke javasolta az adó megemelését.


Kapcsolódó cikkek: