Kedvező hatása lehet a népszerűtlen kisadóknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az újonnan bevezetett kisadók iránti szerény érdeklődés kedvező hatással lehet a 2013-as költségvetésre, ugyanis így kevesebb adótól eshet el az állam – írja a napi Gazdaság.


A kisadózók tételes adójára (kata) és a kisvállalati adóra (kiva) a vártnál jóval kevesebben, nagyjából tízezren jelentkeztek be, így a kormány prognózisában szereplő 214 milliárd forintos bevételnek csupán ötöde-tizede folyhat be a költségvetésbe. Az új adónem nagyjából 300 milliárd forintos bevételkiesést jelentett volna, de a kevés átjelentkező miatt ez a szám várhatóan jelentősen csökken.

A katánál az eredeti számítások 125 milliárd forint kieséssel számoltak, de az új adónemmel 74 milliárd forintos bevétel is befolyt volna, azaz a ráfordítás csak 50 milliárd forint. Az bejelentkezők 60 ezres száma itt is elmaradt a várakozásoktól, így a tervezett 74 milliárdos bevétel helyett ennek csupán fele, harmada lehet reális. Mivel nem tudható, hogy a bejelentkezők közül hányan voltak korábban evások, hányan adóztak az általános szabályok szerint és mennyi az új szereplő, azt sem lehet pontosan megmondani, mennyivel nőhet az eva- és a társasági adóból származó bevétel. A kevés átjelentkező becslések szerint tízmilliárdos pluszt eredményezhet – írja a lap.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.