Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A háborúk sokba kerülnek. Különösen így volt ez a keresztes hadjáratok esetében, mert a hadszíntér több ezer kilométerre volt a lovagok hazájától. Az utat, a szállítást, az utánpótlás biztosítását is finanszírozni kellett, és erre a zsákmány egyre kevésbé nyújtott fedezetet. A pápa és a keresztény uralkodók is ennek forrását Európában kellett, hogy megteremtsék. III. Ince pápa feltalálta a jövedelemadózást.
Szent Péter utódja Krisztus helytartója, közvetítőként jött létre Isten és ember között, Isten alatt és az ember felett, kevesebb, mint Isten, de nagyobb, mint az ember, mindenki felett ítélkezik és senki sem ítéli meg, csak az Úr.
(részlet III. Ince pápa beiktatásakor mondott beszédéből))
A keresztes hadjáratok meghirdetésének, a meghirdetés okainak, illetve a fontosabb hadjáratok bemutatását követően rátérünk a pénzügyi, adózási vonatkozásokra.
Pénzügyek, adók
Maguk a keresztes hadjáratok pénzügyi oldalról meglehetősen hasonlóan zajlottak:
– A hadjáratok megszervezése, felszerelése, az út jelenős pénzügyi forrásokat igényelt. Ezt általában az adófizető jobbágyság és polgárság adóztatásával teremtették elő. Mivel itt extra kiadások jelentkeztek, ez túladóztatást jelentett. Ez eredményezett adómegtagadást, lázadásokat (parasztháborúk!), illetve sokan épp az adózás elől menekülve választották a keresztes seregekhez való csatlakozást.
– A keresztes seregek nem riadtak vissza már út közben a rablásoktól, fosztogatásoktól. Ezt nagyobb részt az kisázsiai részeken és a Szentföldön gyakorolták, mivel addigra elfogytak a tartalékaik, illetve az ottani nem római hitű lakosság esetében ez kisebb aggályt jelentett számukra. A pápák egyébként is feloldozást adtak már előre az elkövetett cselekmények égi következményei alól (búcsú!).
– A várak, városok meghódítása esetén mind a keresztények, mind a muszlimok kemény hadisarcot szedtek. A lakosság esetében személyes váltságdíjat követeltek. Ha valaki fizetésképtelen volt, akkor jobb esetben rabszolgaság, rosszabb esetben a halál várt rá és családjára.
– A tehetősebb személyek elfogása esetén – a muszlimok és a keresztények is – tartózkodtak a kivégzéstől, hiszen bőséges váltságdíjat kérhettek a nemes foglyokért. Ez alól kivételek voltak a templomos lovagok, rájuk mindig halál várt, bár volt egy nagymester, akiért tetemes váltságdíjat erőszakoltak ki.
– Az önállósodott keresztény államok saját pénzt is kibocsátottak, bár ennek inkább csak szimbolikus jelentősége volt, mert az ezüstből, aranyból vert pénzek idejében nem az számított, hogy mit ábrázol az érme, sokkal inkább az, hogy miből van és mennyi a súlya.
A Jeruzsálemi Királyság keresztes érmei. Az első két érme a XII. század közepéről-második feléből. a harmadik érme a XIII. század közepéről.
– A saját állami területen élőket rendszeresen adóztatták. Általános volt, hogy a más hitűeket más módon. Ennek megfelelően különböző adók terhelhették a keresztényeket, a muszlimokat és a zsidókat. A források egyértelműen kifejezik, hogy a muszlimok nagyobb toleranciát gyakoroltak a más vallásúakkal szemben (mégis csak a Könyv népei a zsidók és a keresztények is!), és kisebb adókkal is terhelték őket, mint megfordított helyzetben. Ez azt jelenti, hogy a hadviseléssel nem foglalkozó lakosságnak a keresztények uralma megnövelte a terheit.
A keresztes hadjáratok több új adónem bevezetését is eredményezték a keresztény világban.
Pajzspénz – Scutage
A feudalizmusban a nemesség mentes volt az adózás alól. Nem pénzzel adózott, hanem a vérével. Ez azt jelentette, ha a hűbérura, királya hadba vonult, akkor kötelessége volt neki is fegyvert fogni, és segíteni a hűbérurát.
Ezt a kötelezettséget, azonban nem mindig lehetett teljesíteni, mert betegség vagy idős kor esetén ez már nem volt vállalható, illetve az is előfordult, hogy a hűbéres nem akart csatába menni. Elháríthatatlan ok esetében a hűbéresnek jogában állt maga helyett helyettest állítani.
A hűbérúr jobban járt, ha a hűbérese helyett ilyenkor maga bérel fel harcosokat (zsoldosokat), és a zsoldos állítás költségét behajtotta a hűbéresen. Ez sok országban vált gyakorlattá az első ezredfordulót követő évszázadokban.
Az angol királyok ezt a helyzetet törvényesítették a XII. század elején (tehát az első keresztes hadjáratok idejében), és a lovagoktól a hadba vonulást helyettesítő meghatározott összegű hadiadót szedtek. Ennek a hadiadónak az elnevezése volt scutagium, scuagium vagy escuagium, magyarul pajzspénz. Az intézmény I. Henrik (uralkodott 1100–1135) és István (uralkodott 1135–1154) királyok uralkodása alatt már létezett.
A következő uralkodók ezt az adót már rendszeresen szedték, nem csak hadba vonulás esetén, illetve emelték a kötelezettség összegét is. További kiterjesztést jelentett, hogy már nem vizsgálták, a kötelezett maga valóban lovag-e, azaz köteles hadba vonulni, elegendő volt a hűbéresi jogviszony.
Az emelések és kiterjesztések a nemesség ellenállását váltották ki, amely miatt 1215-ben rákényszerítették Földnélküli Jánosra a Magna Charta aláírását és kiadását.
A XIV. század elejére ez az adófajt elavulttá vált, II. Edward (uralkodott: 1307–1327) és III. Edward (uralkodott: 1327–1377) már csak egy-egy alkalommal vetette ki ezt az adót, más egységesebb és közvetlenebb adózási módszerekre támaszkodtak az uralkodók.
Szaladin-tized
A Jeruzsálemi Királyság seregét 1187 júliusában Szaladin legyőzte a hattini csatában, októberben Szaladin elfoglalta Jeruzsálemet is. Az év végén erről hír érkezett Európába, 1088 elején új keresztes hadjáratot hirdettek meg.
II. Henrik király (uralkodott: 1154-1189) már 1066-ban és 1085-ben is vetett ki adót a Szentföld megsegítésére. Az 1088-ban meghirdetett hadjárat finanszírozására egy új adót vetett ki. Három éven át adót kellett fizetni a bevételek és az ingóságok értéke után, az adó mértéke 10% volt. Ezt nevezték el Szaladin-tizednek. Az adót minden földbirtokosnak fizetnie kellett, a klerikusoknak (egyházi személyeknek) és a laikusoknak is. Bizonyos ingóságok mentesültek az adó alól, így például a lovagok fegyverei, ruházatuk, lovaik, a könyvek. Aki csatlakozott a keresztes hadjárathoz, az mentesült a kötelezettség alól. Ezzel az is cél volt, hogy az adó elkerülésével minél több lovag csatlakozzon a keresztes hadjárathoz, ezt a célt sikerült is elérni. Akik vitatták a megállapított becsértéket vagy nem fizettek, azokat kiátkozták. Az adó beszedésére külön apparátust hoztak létre, amely független volt a kincstártól, központja Salisburyben volt.
A beszedett összeg nagyságára különböző adatok jelentek meg: 70 000 font a keresztényektől, 60 000 font a zsidóktól, további 2 000 font 1190-ben. A zsidóktól beszedett összeg valószínűleg rendkívül eltúlzott, a valós összeg 10 000 font lehetett.
Henrik király végül nem indította el a hadjáratot, mert háborúba keveredett a francia királlyal, és saját fiával, a később Oroszlánszívűnek nevezett Richárd herceggel. Henrik király 1189-ben meghalt, a trónon Richárd követte. I. Richárd folytatta a Szaladin-tized beszedését, apjával együtt 100 000 fontot gyűjtött össze. Az anyagilag jól megalapozott hadjáratra seregével 1190 nyarán indult el Richárd király,
II. Fülöp Ágost francia király is kivetette ezt az adót, de a beszedésére nem volt elegendő ellenőrzési lehetősége, így a hatékonyság jóval alacsonyabb volt.
I. (Oroszlán) Vilmos skót király II. Henrik angol király hűbérese volt, de mikor Richárd trónra került – magas összeg fejében – felmentette Vilmost hűbéri kötelezettségei alól. Megpróbálták Vilmos királyt is rávenni a Szaladin-adónak a beszedésére, de az angol hatalom ekkor még nem terjedt annyira északra, hogy a tizedet a skótokra kényszerítse.
A Szaladin-adót 1194-ben ismét kivetették Angliában, hogy kiváltsák Oroszlánszívű Richárdot VI. Henrik német-római császár fogságából. Ebben az esetben viszont már nem 10, hanem 25% volt az adó mértéke.
I. Richárd király 1189. évi nagy pecsétje
A Szaladin-adót I. Richárd utóda, I. (Földnélküli) János (aki egyébként Richárd öccse volt) is kivetette 1207-ben a Franciaországban vívott háborúi finanszírozására. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nyolc évvel később 1215-ben a Magna Charta aláírására kényszerítették János királyt.
Pápai jövedelemadó, más elnevezéssel cruzada
III. Ince pápa (pontifikátusa: 1198-1216) alig múlt 37 éves, mikor 1198-ban pápává választották a jogtudóst. Rengeteg problémával szembesült: Jeruzsálemet elfoglalták a muszlimok, üres volt a pápai kincstár, az egyházon belüli viszonyok, illetve a világi uralkodókkal való kapcsolatok (invesztitúra) rendezetlenek voltak.
Óriási lendülettel látott neki a munkához, 18 év alatt a gondok jelentős részét sikerült megoldania. Ez számos pápai bullát, rendelkezést, zsinati határozatot jelentett. Két keresztes hadjáratot is meghirdetett, a balul sikerült IV.-et (Konstantinápoly feldúlása), illetve az V.-et, amely már halála után indult meg. Bármennyire szívügyének tekintette, hogy Jeruzsálem ismét keresztény város legyen, ezt nem sikerült elérnie. Ezt csak II. Frigyes német-római császár tudta megvalósítani 1229-ben, igaz, mindössze 12 évre.
III. Ince pápa már beiktatásakor világossá tette, hogy nem tűr meg – Istenen kívül – maga fölött semmilyen hatalmat:
| Ki vagyok én és mi az én rendeltetésem, hogy elfogadjak egy helyet a királyok felett? Nekem ugyanis a próféták ezt mondták: „A népek és a királyságok fölé állítalak titeket …”. Az apostolok pedig így szóltak hozzám: „Megadom nektek a mennyek országának kulcsait; és bármi, amit a földön összekapcsol, az a mennyben is összekapcsolódik, és minden, amit a földön leválaszt, a mennyben is leválik ”. Szent Péter utódja Krisztus helytartója, közvetítőként jött létre Isten és ember között, Isten alatt és az ember felett, kevesebb, mint Isten, de nagyobb, mint az ember, mindenki felett ítélkezik és senki sem ítéli meg, csak az Úr. |
Leghíresebb rendeletében, a Sicut universitatis bullában, 1198 október 30-án, nyolc hónappal a megválasztása után, Ince pápa újabb nyilatkozatot tesz, hangsúlyozva a pápaság hatalmáról alkotott elképzelését:
| … a királyi hatalom méltóságának pompáját a pápai tekintélytől kapja; és minél jobban ragaszkodik látomásához, annál nagyobb fény díszíti, és minél távolabb kerül a látóterétől, annál inkább elveszíti ragyogását. |
III. Ince pápa elfogadja Assisi Szent Ferencnek a ferences rend alapítójának szabályzatát (Giotto di Bondone freskója, 1295)
III. Ince pápa kíméletlenül leszámolt az egyház megjavítását célzó mozgalmakkal, pontifikátusa idején számolták fel az albigensek (kathárok) ellenállását.
A negyedik lateráni egyetemes zsinat a jogász pápa uralkodásának összegzése volt, és Ince munkásságának szentesítése is. Az 1215. november 15-én megnyíló zsinatot a krónikások gyakran nevezték Általános zsinatnak is, ugyanis a gyűlésen soha nem látott számban jelentek meg a keresztény egyházak különböző vezetői: 71 pátriárka (köztük a jeruzsálemi és a konstantinápolyi) és metropolita, 412 püspök és 900 apát érkezett Rómába a zsinatra.
Az 1215. évi IV. lateráni zsinaton a zsidókról is határoztak:
|
67: De usuris judeorum („A zsidók uzsorájáról ”): A zsidó uzsora elítélése és a tized megfizetésének elrendelése a zsidókra, a keresztényekhez hasonló módon; 68: Ut jude discernantur a christianis in habitu („Hogy a zsidókat öltözködéssel különböztessék meg a keresztényektől”): A zsidókat és a saracénokat öltözködésükkel meg kell különböztetni a keresztényektől, illetve az év néhány napján nem jelenhetnek meg a nyilvánosság előtt; 69: Ne judei publicis officiis praeficiantur („a zsidókat nem lehet felelőssé tenni a közfeladatokért”): a zsidókat nem szabad állami hivatalba helyezni, és nem is szabad kapcsolatot létesíteniük keresztényekkel (a vegyes házasság elítélése); 70: Ne conversi ad fidem de Jewis, veterem vitum judeorum retimeant („Nem térhet át a zsidók hitére, nem térhet vissza a régi zsidó szertartásokhoz”): A megkeresztelt zsidók nem térhetnek vissza a zsidósághoz és nem folytathatnak zsidó szertartásokat. |
Szintén a IV. lateráni zsinaton hoztak határozatot a pápai kincstár feltöltéséről, ugyanis ez előfeltétele volt annak, hogy eredményes keresztes hadjáratot lehessen folytatni a Szentföldön.
III. Ince pápa feltalálta a jövedelemadót, ugyanis arra kötelezte a papságot, hogy bevételük negyvened részét fizessék meg pápai adóként. Ez volt az első olyan adó, amelyet a pápák közvetlenül a papságra vetettek ki. Ince pápa először 1199-ben vetette ki ezt az adót, másodszor pedig a lateráni zsinat felhatalmazása alapján 1215-ben.
III. Ince pápa az V. keresztes hadjáratot 1213 tavaszán hirdette meg, a korábbi meghirdetésektől eltérő módon. A római egyház mindenkit felhívott a kereszt felvételére, de az erre alkalmatlanok pénzbeli adományokkal válthatták meg Isten iránti kötelezettségüket. Akik megtették a keresztes fogadalmat, de már nem tudták azt teljesíteni, – a kiátkozás helyett – szintén pénzeszközök hozzájárulásával szabadulhattak a kötelezettségtől.
Mivel a keresztes hadjárat meghirdetése kevés lelkesedést keltett a keresztény népek körében, a pápának kellett azt finanszíroznia. A meghirdetéshez hozzácsatoltak egy appendixet, amelyben lehetővé tette az egyházi vagyon, vagyis az abból hasznot húzó prelátusok megadóztatását.
Ettől kezdve a pápák a keresztes hadjáratok bankáraivá váltak, és el kellett viselniük a sikertelen vagy rosszul irányított vállalkozások minden negatív következményét is. A pápaság ezzel bürokratikus szervezetté alakult át, és inkább a pénzalapok kezelésével, mintsem apostoli feladataival foglalkozott.
A jövedelemadóztatás ezen módszerével a későbbi pápák is éltek, volt amikor negyvened helyett magasabb mértéket, például tizedet követeltek a papságtól. A beszedés számos nehézséggel volt terhelt. A pápák nem rendelkeztek az egyes országokban beszedő szervezetekkel, a papság is igyekezett elsikkasztani az adók megfizetését, a korrupt adóbegyűjtők ezt a helyzetet csak tovább fokozták.
Assisi Szent Ferencnek néhány szerzetestársával 1219-ben sikerült áthajóznia Szíriába, ahonnan Egyiptomba érkezett. Ott al-Kámil (Melek-el-Kamel) szultánnal többek között a békéről is tárgyalt. Szent Ferenc tűzpróbája a szultán előtt (Giotto di Bondone freskója, 1297 és 1300 között)
A világi uralkodóknak is megtetszett az adóztatásnak e módszere, ezért ők is megpróbálták a papságot megadóztatni, illetve legalább közreműködni a pápai adók beszedésében. A pápai adók meg nem fizetése a későbbi századokban igencsak elburjánzott, még szerényebb világi hatalmú uralkodóknak is sikerült korlátozásokat bevezetni az országaikon belül beszedett pápai adókra. Ez természetesen gyakran konfliktusokat eredményezett a pápákkal. Ilyen összezördülés volt például IV. (Szép) Fülöp francia, vagy I. és II. Edward angol királyokkal is.
A IV. Fülöppel való viszály odáig fajult, hogy VIII. Bonifác pápa 1296. február 24-én kiadta Clericis laicos kezdetű bulláját, amelyben megtiltotta a világi hatalomnak, hogy egyházi birtokot vegyen el, vagy adóztasson a Szentszék engedélye nélkül. Fülöp ezt nem fogadta el, ezért királyi rendeletben tiltotta meg minden nemesfém, drágakő, fegyver és élelmiszer kivitelét országából. Őröket állított főként a déli határokra, hogy rendeletét betartsák. Ez óriási érvágás volt az egyháznak, hiszen a pápa Franciaországból kapta jövedelmeinek jelentős részét. Bonifác pápa kénytelen volt visszavonulót fújni, és szeptember 20-án kiadta Ineffabilis Amor kezdetű bulláját, amelyben magyarázatot adott előző bullájához. Ebben úgy érvelt, hogy a pápa nem a jogos önvédelemtől akarta elvonni a klérus támogatását, hanem saját jogos jövedelmét védelmezte. A teljes békéhez Bonifácnak 1297. augusztus 11-én szentté kellett avatnia Fülöp nagyapját, IX. Lajost. A béke rövid ideig, mindössze két évig tartott a pápa és a király között.
|
Dante az Isteni színjátékban több pápát is „pokolra küldött”, köztük személyes ellenségét, VIII. Bonifác pápát is. A következő két részletben ez jelenik meg (Nádasdy Ádám fordítása). A ’Szép Hölgy’ maga az egyház.
Úgy álltam ott, mint gyóntató barát, akit a gyilkos, kit már földbe dugtak, hívott, hogy késleltesse a halált. Mire az így kiáltott: „Te már itt vagy? Már itt vagy, Bonifác?! Hát akkor engem az írás néhány évvel becsapott! Ily hamar torkig laktál a vagyonnal, melyért nem féltél elcsábítani a Szép Hölgyet, hogy aztán tönkretedd?” (Pokol, 19. ének 49-53. sorok)
Katona voltam; később meg ferences, azt reméltem, így vezekelhetek, és majdnem valóra vált e reményem, ha nincs a Főfő Pap (dögölne meg!), ki régi bűneimbe visszavitt: hallgasd meg, kérlek, hogyan és miért. (Pokol, 27. ének 67-72. sorok) |
A pápai jövedelemadót eredetileg kizárólag a keresztes hadjáratok finanszírozása céljából vetették volna ki, de sok pápa ettől eltért, például IX. Gergely pápa 1228-ban egytized jövedelemadót vetett ki II. Frigyes német-római császár elleni háborúja finanszírozására.
A pápai jövedelemadó különböző formái sok évszázadon át fennmaradtak. Az Egyesült Államok Colorado államának Pueblo nevű egyházmegyéjében csak 1945-ben törölték el a cruzadát, mint egyházi adót. Ez is jól mutatja ennek az adófajtának a történelmi jelentőségét.
Búcsú
A római egyház tanítása szerint a búcsú a bocsánatos bűnökért járó túlvilági büntetés (tisztítótűz) részleges vagy teljes elengedése. A bűnök alóli feloldozást egyházi személy adhat, ha a hívő teljesítette az egyház által előírt bűnbánati cselekedeteket (gyónás, megbánás, jóvátétel, böjt, ima, vezeklés, adomány, zarándoklat). A pápa és az általa felhatalmazott egyházi személyek képesek tehát bűnbocsánatot adni. Már II. Orbán pápa is teljes búcsút (bűnbocsánatot) hirdetett a hadba vonuló kereszteseknek, még a későbbiekben elkövetett bűnökre is, előre!
A Purgatórium elkerülése, vagy az ott eltöltendő idő lerövidítése III. Ince pápa kinyilatkoztatásaiból is következően pénzzel megváltható, hiszen még a kiátkozást is el lehetett kerülni pénzzel. A megfizetett pénz sajátos egyházadóként funkcionált, hiszen semmilyen kézzel fogható dolgot nem adtak a nagyon is materiális pénzért cserébe. Ez hatalmas üzletet jelentett a középkorban az egyház számára, ebből alakult ki a búcsúcédulák árusításának intézménye. Aztán az ez elleni tiltakozás lett az egyik oka a reformációnak!
Emlékérme a keresztes hadjáratokról (Cook-szigetek)
Irodalom:
Ceccoli, Paolo: A történelem atlasza – Keresztes hadjáratok (Alexandra, Pécs, 2001)
Erdődy János: Keresztes lobogók alatt (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1986)
Hanula Zsolt: A gyermekek keresztes hadjárata valójában csak egy félrefordítás
Jones, Dan: A keresztesek – A Szentföldért vívott háborúk története (Kossuth Kiadó, Budapest, 2020)
Katus László: A középkori Anglia
Maalouf, Amin: A keresztes háborúk arab szemmel (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997)
Runciman, Steven: A keresztes hadjáratok története (Osiris Kiadó, Budapest, 1999)
Szűcs László: Tíz keresztes hadjárat
Melléklet
Keresztes hadjáratok és pénzügyek 1-4. rész – Tartalomjegyzék
A keresztes hadjárat meghirdetése
Miért volt szükség a keresztes hadjáratokra?
Hány keresztes hadjárat volt? Milyen katonai eredményeket értek el?
I. Keresztes hadjárat (1096-1099)
II. Keresztes hadjárat (1147-1149)
III. Keresztes hadjárat (1189-1192)
IV. Keresztes hadjárat (1202-1204)
V. Keresztes hadjárat (1217-1221)
VI.Keresztes hadjárat (1227-1229)
VII. Keresztes hadjárat (1248-1254)
VIII. Keresztes hadjárat (1269-1272)
IX.Keresztes hadjárat (1271-1272)
2. Szentföldön kívüli, nem római keresztények elleni hadjáratok
3. Keresztények elleni hadjáratok
4. Néhány további hadjáratról
Gyülevész seregek 1095-96-ban
Norvég keresztes hadjárat (1107-1110)
Gyermekek keresztes hadjárata (1212)
Pásztormozgalmak (1251, 1309, 1320)
Egy magyar keresztes sereg
Pénzügyek, adók
Pajzspénz – Scutage
Szaladin-tized
Pápai jövedelemadó, más elnevezéssel cruzada
Búcsú
Lovagrendek
Mikor ért véget a keresztesek korszaka?
Következmények
A keresztes háborúk megítélése
Megítélés a XX-XXI. században
