Bejegyzések keresztes hadjáratok címkével

2021. november 12. Adó

Templomosok – Az első évtizedek (1. rész)

A templomos lovagok két évszázados történelme számos tanulsággal szolgálhat. Létük ideológiai alapját Szent Bernát teremtette meg. Működésük során mérhetetlen gazdagságot halmoztak fel, miközben maguk a lovagok szegények maradtak. Tekinthetjük őket az első multinacionális pénzügyi vállalkozásnak is. Bukásukat is gazdagságuk okozta: a pénz- és hataloméhes francia király koncepciós perében elbuktak.

2021. május 28. Adó

Keresztes hadjáratok és pénzügyek – Utóélet (4. rész)

A keresztes hadjáratoknak számos negatív következménye volt, van. A rengeteg áldozat, rombolás értelmetlen volt, az eredeti célokból semmi nem teljesült. Pozitív hozadéka volt a háborúknak a kulturális és kereskedelmi kapcsolatok fejlődése, fellendülése. A hadjáratok megítélése sokat változott nyolc évszázad alatt, a lelkes támogatástól hosszú út vezetett a pápai bocsánatkérésig. Nem kétséges, hogy ezek a háborúk ma is hatással vannak a nyugati és az iszlám világ eseményeire.

2021. május 21. Adó

Keresztes hadjáratok – Pénzügyek (3. rész)

A háborúk sokba kerülnek. Különösen így volt ez a keresztes hadjáratok esetében, mert a hadszíntér több ezer kilométerre volt a lovagok hazájától. Az utat, a szállítást, az utánpótlás biztosítását is finanszírozni kellett, és erre a zsákmány egyre kevésbé nyújtott fedezetet. A pápa és a keresztény uralkodók is ennek forrását Európában kellett, hogy megteremtsék. III. Ince pápa feltalálta a jövedelemadózást.

2021. május 14. Adó

Keresztes hadjáratok és pénzügyek – A hadjáratok (2. rész)

Az első keresztes hadjárat elérte célját, a keresztesek meghódították Jeruzsálemet. A következő évszázadokban még számos keresztes hadjáratot hirdettek a pápák, de indultak ilyenek pápai meghirdetés nélkül is. A háborúk egyre több kudarcot eredményeztek, a muszlimok hite és fegyvere is erősebbnek bizonyult a keresztényeknél.

2021. május 7. Adó

Keresztes hadjáratok és pénzügyek – A kezdetek (1. rész)

A keresztes hadjáratok világtörténelemre gyakorolt jelentős hatása nem kérdőjelezhető meg. A hadjáratoknak hosszú távú, sőt máig ható következményei voltak, vannak. Ezek a következmények jelentették egyrészt az Európán belüli politikai viszonyok változását, másrészt a kelettel, különösen az iszlám hitűekkel való kapcsolatok válságát.

2018. szeptember 21. Adó

Kamat, adósság, elengedés, devizahitel (2. rész)

A kamatszedés tiltása a kereszténység egyik alapvető törvénye volt. Az első ezredfordulót követően kezdett ez a tiltás enyhülni, és ebben szerepük volt a pápáknak, tudósoknak, de leginkább a pénzkereskedelemmel foglalkozó személyeknek, családoknak. A sorozat második részében a reneszánsz időszakával, előzményeivel, utóhatásaival foglalkozunk.