Kevesebb kárt okoz az áfacsalás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2014 és 2016 között kilenc százalékpontot csökkent az áfarés – azaz a költségvetésből kieső áfabevétel – Magyarországon.

Jelentősen javult a forgalmi típusú adók beszedésének a hatékonysága 2014 óta, csak 2015-ről 2016-ra mintegy százmilliárd forinttal több került ebből az adónemből a költségvetésbe – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón a Soproni Egyetemen.

Izer Norbert elmondta, hogy egy múlt héten kiadott jelentés szerint a digitalizáció fejlesztésének köszönhetően 2014 és 2016 között kilenc százalékpontot csökkent az áfarés – azaz a költségvetésből kieső áfabevétel – Magyarországon, 22 százalékról 13 százalékra, ami a régiós átlag fele.

A kormányzat célja, hogy még hatékonyabban tudják beszedni a forgalmi típusú adókat, mert az áfarendszernek a költségvetés stabilitását kell biztosítania.

A jövőben a jövedelemadók és a munkát terhelő adók esetében képzelhető el csökkenés – mondta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.