Hamis termékekre csapott le a NAV
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egészségügyi ellátó hálózaton belül kell megoldani a vizitdíj visszatérítését, a jegyző illetéktelen az ügyben – jelentette ki Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
„A jegyző, az én álláspontom szerint, illetéktelen személy ebben a körben” – mondta Péterfalvi Attila, aki szerint semmi köze a jegyzőnek ahhoz, hogy valaki hányszor járt egy adott időszakban orvosnál.
A jelenlegi szabályozás szerint a 21. alkalomtól fizetett vizitdíj összege a helyi önkormányzatoktól visszaigényelhető. Az első húsz nyugtát a jegyzőnél kell bemutatni. Péterfalvi Attila, aki az ügyben beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, elmondta: az egészségügyi állapotra vonatkozó következtetéseket lehet levonni már magából a nyugták számából, és a nyugtából az is kiderülhet, milyen szakrendelésen járt az illető.
Forrás: PrivátBankár
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!