Kihirdették a jövő évi adó- és pénzügyi törvényeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Közlöny 177. számában megjelentek a jövő évi adó- és pénzügyi törvénymódosítások, valamint a Nemzeti Adó-és Vámhivatalról, továbbá a kormányhivatalok felállításáról szóló új törvények is.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény értelmében az új szervezet 2011. január elsejével jön létre az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Vám-és Pénzügyőrség összeolvadásával. Az adóztatási feladatokat a Központi Hivatal valamint a közép- és alsó fokú adóztatási szervek, míg a vámhatósági feladatokat a Központi Hivatal valamint a közép- és alsó fokú vámszervek látják majd el. Fontos továbbá, hogy a törvény közepes terjedelemben módosítja az adózás rendjével kapcsolatos előírásokat is. Újdonság egyebek között, hogy, ha a személyi jövedelemadó bevallást azért nem tudja a magánszemély az önhibáján kívül beküldeni, mert nem állnak rendelkezésére a bevallás elkészítéséhez szükséges iratok, igazolások, akkor bejelentést tehet a késedelemről. Amint az akadályoztatás oka megszűnik, úgy a bevallást az igazolási kérelemmel pótolni lehet. Az adóhatóság pedig csak szeptember 20-után bírságolhat. A számviteli törvénnyel való összhang megteremtése érdekében az adózás rendjéről szóló törvénybe is bekerült, hogy a vállalkozások 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatók, ha a beszámolójuk nem felel meg a számviteli törvény előírásainak. Meghatározza a törvény az úgynevezett adónyilatkozattal kapcsolatos új előírásokat is.

A 2010. évi CXXIII. törvény tartalmazza az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosítását. A tervezettel korábban részletesen foglalkoztunk.

Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi CXXIV. törvény a magánszemélyek különadójának az ismételt bevezetéséről szól.

A 2010. évi CXXVI. törvény rendelkezik a közigazgatási hivatalok helyébe lépő fővárosi és megyei kormányhivatalok felállításáról. A megyei kormányhivatal székhelye a megyeszékhely városban, a fővárosi kormányhivatal és a Pest megyei kormányhivatal székhelye Budapesten lesz. A kormányhivatalok a kormánymegbízott által közvetlenül vezetett szervezeti egységekből (törzshivatal), valamint ágazati szakigazgatási szervekből (szakigazgatási szerv) áll majd azzal, hogy a szakigazgatási szerveket, azok feladat- és hatáskörét külön kormányrendelet állapítja meg.

Forrás: Elfogadták az adómódosításokat


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.