Kóka: 2010-ig nem lesz adócsökkentés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerint a jelenlegi kormányzati ciklus végéig a adóbevételek nagyságát nem lehet csökkenteni, de az átstrukturálásukra szükség van.

A gazdasági tárca vezetője Kiskunfélegyházán tartott sajtótájékoztatóján az adóbevételekkel kapcsolatban kifejtette: a következő két-három évben nem csökkenthető a teljes beszedett adóvolumen, de az adóstruktúra átrendezésére szükség van, mert „az élőmunkát terhelő adóktól el kell fordulni a vagyont, a fogyasztást terhelő és a környezetszennyezést terhelő adók felé”.

Az MTI kérdésére, hogy van-e konkrét programja a gazdasági tárcának az elmaradt térségek, például a Bácsalmás környékén regisztrált, 26 százalékot elérő munkanélküliség felszámolására, a gazdasági miniszter elmondta, hogy alapvető célja a munkanélküliség csökkentése és az infrastruktúra fejlesztése. Kóka János kiemelte, hogy a térség szakembereivel, önkormányzati vezetőivel folyamatos a tárgyalás arról, hogy hogyan lehetne több befektetőt a térségbe hozni. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új befektetők közül csak azok kapnak támogatást a jövőben, akik az elmaradott térségben indítanak új munkahelyeket teremtő fejlesztéseket.

A kis- és közép vállalkozók nehéz helyzetét érintő kérdésre a miniszter hangsúlyozta, hogy a vállalkozók az adó- és járulékterhek magas mértékére, a jogi és adminisztratív környezet nehézségeire, valamint a hitelek nehéz hozzáférésére panaszkodnak. Mind a három kérdésre van liberális válasz – tette hozzá. Az adók átstrukturálása segíteni fog a hazai vállalkozóknak – emelte ki a miniszter, majd beszámolt arról, hogy a jogi és adminisztratív terhek javítása érdekében az Országgyűléshez törvényjavaslatot nyújtott be az SZDSZ, mely a jelenlegi 38 nappal szemben 2007-ben kettő napra, 2008-ra egy óra alá csökkenti a cégek bejegyzésének idejét, és a cégbejegyzés költségét százezer forint helyett 15 ezer forintra csökkenti.

Forrás: Figyelő


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]