Körbetartozások: még nem látható a vége


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A körbetartozások csökkentése érdekében meghozott törvénymódosító csomag nem fogja elérni a célját – mondta Mikael C. Szabo, a Coface Hungary hitelminősítő és adósságbehajtó cég ügyvezető igazgatója a Magyar Hírlapnak.

A módosítások a csődtörvényt, a közbeszerzési törvényt és a polgári törvénykönyvet érintik; a csődtörvényen hét ponton is változtattak. Korábban az adós még a felszámolás bírósági szakaszában is vitathatta a teljesítést, most már nem.

˝A módosítás nyilvánvaló célja – mondta Szabo –, hogy megszabadítsa a bíróságokat a sok vitatott teljesítés elbírálásától.˝ Ez azonban a felszámolási eljárások robbanásszerű emelkedését eredményezheti. Ettől még nem lesznek boldogabbak a hitelezők, hiszen ezekben az eljárásokban az eltűnt pénznek csak egy százaléka térül meg – írja a Magyar Hírlap.

˝A közbeszerzési törvény módosításai alig lesznek hatással a körbetartozásokra. Kevés ugyanis az olyan, körbetartozással sújtott vállalkozás, amely a közbeszerzési eljárásokon is indulhatna˝ – mondja Szabo. A tájékoztatás, melyet a módosítások főként érintenek, önmagában nem befolyásolja a tényleges pénzáramlást, hiszen gyakran előfordul: a hitelező tudja, hogy adósának van pénze, de mégsem fizet. ˝A rendelet egy ideális világból indul ki, amelyben a vállalkozó pontosan teljesít, a megrendelő meg vita nélkül átveszi a munkát, és fizet. Ez manapság kimondottan ritka.˝

A szakértő szerint a törvény egyik pontja hozhat változást: megtiltja a megrendelőknek, hogy állami szerv jogkövetkezmények nélkül szeghessen szerződést és, hogy késedelmi kamat fizetése alól mentesüljön – olvasható a mai Magyar Hírlapban.

A polgári törvénykönyv változása lényegében az építési vállalkozóknak az általuk készített ingatlanon történő jelzálog-bejegyzési jogát teremti meg.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

Hullócsillagok – adócsaló médiavállalat omlott össze

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység.