Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jól ismert mondás szerint a pénznek nincs szaga, sokan latinul is ismerik: Pecunia non olet. A mondás eredete majd kétezer évre nyúlik vissza, nevezetesen Vespasianus római császár és fia, Titus közötti párbeszédre. Mivel a szentenciának egy sajátos adófajtához is köze van, érdemes bővebben is bemutatni a történetet.
Az ókori mondás manapság azt jelenti számunkra, hogy nincs jelentősége a pénz eredetének, nem kell azt kutatni, azt származásától függetlenül használjuk fel. Ugyanakkor kezd kialakulni egy pejoratív jelentéstartalom is, amely a nem tisztességesen szerzett pénzt, jövedelmet minősíti, ha a mondást alkalmazzuk rá.
Vespasianus útja a császárságig
Vespasianus, teljes nevén Titus Flavius Vespasianus i.sz. szerint 9-ben született. Családja nem volt kifejezetten gazdag vagy nemesi, de viszonylagos jómódban éltek, apja és nagyapja is adószedőként működött. Vespasianus a katonai pályafutást választotta, gyorsan emelkedett a ranglétrán, már 31 évesen praetor, isz. szerint 51-ben consul, 63-ban Afrika proconsulja lett. Hivatalát nem pénzszerzésre használta, helyette a különböző hadjáratokban katonaként szerzett elismeréseket. A zsidók lázadása miatt 67-ben kinevezték Judea helytartójának, azzal a feladattal, hogy verje le a felkelést. Jeruzsálem és néhány kisebb erősség kivételével képes volt a kormányzati feladatokat ellátni.
Néró 68-ban kényszerű öngyilkosságba menekült. Ezt követően gyorsan váltották egymást a császárok; Galba, Otho és Vitellius összesen másfél évet uralkodott, és mindhármuk élete tragikusan ért véget. Közben – 69-ben – Vespasianus szövetkezett Egyiptom és Szíria kormányzójával, és megegyeztek abban, hogy Vespasianust jelölik a császári trónra. A júdeai, szíriai, később a dunai légiók is felesküdtek Vespasianusra. Vitelliust 69. december 20-án ölték meg, ezt követően a szenátus megerősítette Vespasianus császári címét. A négy császár évének nevezik i.sz. szerinti 69-et, mert négy római császár váltotta egymást (volt még egyszer ilyen négy császár éve, méghozzá i.sz. szerint 193, amikor a negyedik császárként Septimus Severus tudta megszilárdítani a császárság intézményét). Vespasianus még egy ideig Judeában maradt, stabilizálta a belpolitikai helyzetet, a kormányzást fiaira, Titusra és Domitianusra bízta, és fegyveres kísérettel 70 októberében érkezett meg Rómába.
Vespasianus pénzérméi
Vespasianus császársága
A részletes ismertetés helyett csak néhány momentumot emelünk ki.
Császárként a hozzá hű hadseregre, légióira támaszkodott, ezért is nevezzük Vespasianust és utódait katonacsászároknak.
Jól választotta meg tanácsadóit, akik eredményesen tudták segíteni kormányzását. Talán a legjelentősebb tanácsadója fia, Titus volt.
Rendbe tette a birodalom gazdasági ügyeit, ennek eszközeként erőteljes adóztatást is alkalmazott, de a korrupció, a csalások ellen is fellépett.
A pénzügyi háttérhez nem jelentéktelen módon járult hozzá, hogy Titus vezetésével 70-ben lerombolták a templomot Jeruzsálemben, a kincseket Rómába szállították. Ezt követően Titus apja társuralkodójaként működött.
A Colosseum építése Vespasianus uralkodása alatt kezdődött el (ezért is lett a később a neve Amphiteatrum Flavium), felavatása előtti évben halt meg.
Élete végéig büszke volt alacsony származására, keveset törődött a személyét védő biztonsági intézkedésekkel. Több összeesküvést szőttek ellene, terveztek merényletet, ezeket sikeresen elhárította, a szervezkedőket kivégeztette.
Természetes halállal halt meg 79. június 24-én, 69 évesen. Utóda a császári trónon fia, Titus lett.
Vespasianus és fiai életét zseniálisan mutatja be Lion Feuchtwanger „A zsidó háború” című monumentális regénye.
Vespasianus pénzügyi intézkedései
A hosszú életű római történetíró, Suetonius (69-160) foglalta össze intézkedéseit a Caesárok élete című művében:
|
16. Elmarasztalni egyedül pénzsóvár természete miatt lehet. Nem elég, hogy a Galba idejében megszüntetett adónemeket ismét bevezette, sőt, új és még súlyosabb adókat honosított meg, felemelte a tartományok illetékeit, egyesekét akár a kétszeresére is, hanem nyíltan olyan üzleti tevékenységet folytatott, amit még egy magánembernek is szégyellnie kellett volna: felvásárolt bizonyos árukat, hogy később annál nagyobb nyereséget húzzon belőlük. Nem habozott, hogy hivatalra pályázóktól megtisztelő állásokért, vádlottaktól – akár bűnösök, akár ártatlanok voltak – felmentő ítéletekért pénzt elfogadjon. Azt is mondják róla, hogy minél kapzsibb természetűek voltak praetorai, annál zsírosabb állásokba helyezgette, hogy majd annál súlyosabb pénzbírságra ítélhesse őket; úton-útfélen mondogatták, hogy szivacsnak használja ezeket az embereket, mert ha kiszáradtak, megnedvesíti, ha pedig nedvesek, kifacsarja őket. Egyesek szerint a kapzsisága a természetéből fakadt, és ezt egy öreg marhapásztor a szemébe is mondta egyszer; trónralépése idején ugyanis hiába rimánkodott az öreg, hogy váltságdíj nélkül bocsássa őt szabadon – ezért hát odakiáltott neki: „A róka is csak a szőrét változtatja, a természetét soha!” Mások azt tartják, hogy a kincstár szegénysége és az állampénztár szűkös állapota miatt vetemedett ekkora zsiványságra, rablásra; erről bizonyságot tett már uralkodása legelején, s kijelentette, „az állam fenntartásához négymilliárd sestertius szükséges”. Ez valószínű is, minthogy a rossz úton szerzett eszközöket a lehető legjobban használta fel. |
… és akkor a pénz szagáról
A történeti hűség érdekében ismét idézzük Suetoniust (bár a későbbiekben Cassius Dio is bemutatta a történetet):
|
23. … Titus, a fia, egyszer szemére vetette, hogy még a vizelés megadóztatását is kieszelte; Vespasianus erre Titus orra alá dugta az első befizetésből származó pénzdarabot, s közben azt tudakolta, „bántja-e a szaga”, Titus tagadó válaszára azt mondta: „Pedig látod, ez abból a vizeletből való.” |
Latinul a kérdés: „Sciscitans num odore offenderetur”, a válasz: „Atqui ex lotio est”.
Ez a párbeszéd finomodott a későbbiekben „a pénznek nincs szaga”, latinul „pecunia non olet” mondássá.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen adót már Néró idejében is alkalmaztak vectigal urinae, azaz vizelet-adó névvel, csak a következő császárok idejében ezt megszüntették.
Miért gyűjtötték be és adóztatták meg a vizeletet?
A vizelet számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyeket vagy másfél ezer éven keresztül hasznosítottak, számos fontos ásványi anyagot tartalmaz, illetve foszfort és káliumot. A vizelet kereskedelme virágzott a Római Birodalomban. A vizeletet a köznép által használt nyilvános illemhelyeken és a gazdagabb polgároktól is begyűjtötték, sőt még minősítették is a folyadékot, a legerősebbnek, legjobbnak, és ezért a legdrágábbnak a mai Portugália területéről származó terméket tekintették.
Nyilvános illemhely a Római Birodalomban
Felhasználták a bőrcserzéshez, gyapjú- és lenvászon szövetek fehérítéséhez, mosásához, ugyanis a levegővel érintkezve a folyadék ammóniatartalma ezeket a tevékenységeket kiválóan segítette. (Ne feledjük, akkoriban az ammóniát még nem állították elő vegyi eljárásokkal.)
Ma már talán furcsa (sőt, gusztustalannak gondoljuk), de az ókortól egészen a XVIII. századig szájvizek és fogkrémek készítéséhez is felhasználták az emberi vizeletet, illetve a bőr barnítására is alkalmazták.
Vespasianus úgy gondolta, hogy a nyilvános vizeldékben képződő ilyen hasznos terméket, amelyre nyereséges gazdasági tevékenységeket is alapoztak, ne lehessen adómentesen megszerezni, ezért az anyagedényekben összegyűjtött folyadék után az illemhelyeket működtető vagy bérlő gyapjúkallózókra vetette ki az adót. A közszolgáltatások biztosítása és a gazdasági érdekek miatt Vespasianus 70-től már nyilvános állami illemhelyeket is létesített.
Az adó bosszúja
Az ésszerű megfontolások alapján bevezetett adófajta méltatlan bosszút eredményezett Vespasianusra. A nyilvános vizeldéket több nyelvben is Vespasianusról nevezték el. Így Franciaországban (vespasiennes), Olaszországban (vespasiani) és Romániában (vespasiene) is. Az utolsó ilyen vespasienne-t Montrealban építették 1930-ban. Ezt figyelmébe lehet ajánlani minden politikusnak, aki új adókat akar kitalálni, bevezetni!
Vespasienne Montreal, Quebec, Kanada (1930)
Vespasienne Montreal, Quebec, Kanada (1930)
Irodalom:
Caius Suetonius Tranquillus: Caesarok élete
Feuchtwanger, Lion: A zsidó háború
