Lengyel dolgozók százezrei maradnának az Egyesült Királyságban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nagy-Britanniában dolgozó lengyelek 55%-a, az Írországban munkát vállalók 49%-a maradna az adott országban és sokan családjukat is oda telepítenék – derül ki a Gazeta Wyborcza lengyel napilap ma közzétett felméréséből, melyben közel 1400, az említett két országban dolgozó lengyelt kérdeztek meg. A választ adók fennmaradó hányadából sokan még nem döntötték el, hogy pontosan mit szeretnének tenni.

A lengyel hatóságok becslései szerint az ország 2004-es EU-csatlakozása óta közel másfél millióan vállaltak nyugat-európai országokban munkát. A legtöbben közülük a csatlakozás óta szabad munkavállalással kecsegtető Nagy-Britanniába mentek, de sokan vállaltak munkát Írországban is.

A tömeges külföldi munkavállalás nagyfokú csökkenést eredményezett a lengyel regisztrált munkanélküliek körében (a ráta a 2004. májusi 19.5%-ról idén májusra 13%-ra esett), ugyanakkor mivel jelentős részben képzett munkaerő is elhagyta az országot, a béreket is felhajtotta a folyamat. Ez jelenleg a lengyel jegybank egyik fő aggodalma (bérinflációs veszély).

A tömeges külföldi lengyel (illetve egyéb új EU-országok felőli) munkavállalás másik fontos hatása a célországokban jelentkezett: a jellemzően bejelentett munkavállalók euró-, illetve fontmilliárdokkal gazdagították az adott ország tb-alapjait, illetve lefelé szorító erőt fejtettek ki az ottani bérekre (alacsonyabb bérért is jól elvégzett munkát nyújt sok külföldi).

A lengyel hatóságok arra számítanak, hogy néhány év külföldön tartózkodás után (megfelelő anyagi eszközök összegyűjtése után) sok lengyel vissza fog majd térni hazájába. Ennek esélyét növeli a lengyel gazdaság jelenlegi szárnyalása (6% körüli GDP-növekedés), a kedvezőbbé váló megélhetési körülmények.

Forrás: Portfolio


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.