Máris módosulhat a telefonadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A távközlési adó maximumát csökkentené az idei évre az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága, illetve a költségvetési és számvevőszéki bizottsága űltal elfogadott módosító javaslat.


Mindkét bizottság tagjai egyhangúlag fogadták el a gazdasági bizottság módosító javaslatát, amely szerint 2012-ben a hívószámról indított hívások, küldött üzenetek utáni fizetendő adó havi összege magánszemély előfizetőnél nem lehet több 400 forintnál, nem magánszemély esetén pedig 1400 forintnál.

A jövő évi távközlési adó a korábban beterjesztettel azonos marad, így 2013-tól magánszemély esetén havi maximum 700, nem magánszemély esetén maximum havi 2500 forint.

Ugyancsak egyhangúlag fogadta el a két bizottság azt a módosító javaslatot, amely szerint a kiszámlázást követő második hónapban válik esedékessé a távközlési adó befizetése, azaz a júliusi számlát nem augusztusban, hanem szeptemberben kell befizetni.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 3.

Uniós biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán hétfőn.

2023. október 2.

Könnyebb lesz a KKV-k élete

Az ETAF (European Tax Adviser Federation) tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én elfogadott egy jelentős mérföldkőnek számító KKV javaslatcsomagot az EU-ban működő határon átnyúló mikro-, kis- és középvállalatok támogatására, mely az adózással kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek drasztikus könnyítésére irányul – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.