Megdobja a forgalmat az online kassza


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A horvát vendéglátósok forgalma 31 százalékkal nőtt a kasszák és az adóhivatal online összekötése nyomán.


Az év elejétől hatályos jogszabály által kötelezett természetes személyek, főként vendéglátók, 31 százalékkal nagyobb forgalmat jelentettek be az adóhivatalhoz januárban, mint egy évvel korábban – közölte honlapján a horvát közszolgálati televízió (HTV) az adóhivatalra hivatkozva. Mivel februártól a hatóságok szigorúbban ellenőrzik az intézkedés betartását, mint az első hónapban, az adóhivatal a továbbiakban a januárinál is kedvezőbb eredményeket vár – tette hozzá a HTV.

A jogszabály első körben a közép- és nagyvállalkozókat, illetve – mérettől függetlenül – minden, szállást és vendéglátást biztosító céget és adóköteles önálló tevékenységet folytató magánszemélyt érint. A kis- és nagykereskedelmi tevékenységet, valamint gépkocsijavítást folytató adóalanyoknál és a szabadfoglalkozásúaknál április 1-je, minden egyéb kötelezett esetében pedig július 1-je a határidő az online összeköttetés megteremtésére.

Az adóhatósági tanúsítvánnyal rendelkező szoftver beszerzése nem kötelező a piacokon árusító őstermelőknek, a dohányterméket, napilapot, lottószelvényt árusító trafikoknak. Nem vonatkozik a jogszabály a postákra, bankokra, biztosítókra, a személyszállításra és az autópályadíj-beszedésre sem, mert ezeket az adóhivatal más módon tudja ellenőrizni.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.