Meggondolta magát Varga Mihály: nem vezeti be a globális minimumadót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A globális minimumadó bevezetése adóemelést, a versenyképesség csökkenését és munkahelyek megszűnését jelentené Magyarországon, ezért a kormány a nemzetközi nyomás ellenére sem támogatja az erről szóló uniós irányelv elfogadását – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Luxembourgban pénteken, aki korábban azt mondta: olyan kompromisszum született, amihez jó szívvel tudnak majd csatlakozni.

Varga Mihály az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Európa olyan adóteher bevezetésére készül, amely lassítja, nehezíti az európai gazdaságokat, amíg mások kivárnak, és nem készülnek ilyen típusú adó bevezetésére.

„Magyarország nem gondolja, hogy amikor az energiaárak emelkednek, amikor a családokra nehezedő terhek gyarapodnak, amikor a vállalatokra leselkedő kihívások száma növekedik, akkor erre az intézkedésre sort lehetne keríteni” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Varga korábban a minimumadóról bevezetéséről azt mondta: “nagyon komoly eredményt értünk el, nyugodtan mondhatom, hogy egy magyar siker valósult meg, jól tettük, hogy az érdekeinket határozottan képviseltük” – fogalmazott, hozzátéve: ennek az eredménye, hogy olyan kompromisszum született, amihez jó szívvel tudnak majd csatlakozni.

(MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2022. május 26.

Adó Online Podcast: ezt kell tudni a globális minimumadóról

Akár már jövőre életbe léphet a 15 százalékos globális minimumadó, ami világszerte, így Magyarországon is komoly változásokat hozhat a vállalatok működésében. Hallgassa meg legújabb podcast adásunkat, melyben szakértőnk, Bagdi Lajos foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat.
2021. július 5.

130 ország és joghatóság csatlakozott a nemzetközi adóreform új keretrendszeréhez

2021. július 1-én 130 ország és joghatóság, amelyek a globális GDP több mint 90%-át képviselik, csatlakozott a nemzetközi adóreform új keretét létrehozó nyilatkozathoz. Az új, két pilléren nyugvó terv a nemzetközi adózási szabályok reformját célozza, amely biztosítja, hogy a multinacionális vállalatok mindenhol, ahol működnek, méltányos adót fizessenek. Magyarország és az OECD Inclusive Framework további nyolc – elsősorban európai – tagja nem csatlakozott a kezdeményezéshez, hivatkozva arra, hogy a keretrendszer egyes elemei (így a globális minimumadó) megfosztanák őket a számukra oly fontos külföldi befektetések ösztönzési eszközeitől.