Megkerülhetetlen az adóhatóság
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mindenképp jelezniük kell szándékukat az adóhatóságnak azoknak, akik vállalkozói igazolvány nélkül végeznének vállalkozói tevékenységet. Segítséget az APEH honlapja nyújt.
Az adószámukat és az APEH honlapjáról letölthető, 07 T 101-es kódszámú formanyomtatványt – 2 példányban kitöltve – kell bevinniük az adóhatóság ügyfélszolgálatára azoknak, akik vállalkozói igazolvány nélkül végeznének szállásadáshoz nem kapcsolódó egyéb, alkalmi falusi és agroturisztikai tevékenységet. Ennek bevétele 400 ezer forintig adómentes.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) korábban bejelentett lehetőségével bővülhet a falusi turizmushoz kapcsolódóan szolgáltatást nyújtó magánszemélyek száma. Az érintettek régóta várták már a jogszabály módosítását, amely idén január 1-én lépett életbe.
Ide kapcsolódó hír, hogy a vállalkozások november óta már a megújult APEH honlapon szerezhetnek be adózással kapcsolatos információkat. Segíti őket ebben az átláthatóvá tett belépő kapu és egy erős kereső is. Az adóhatóság e-bevallási rendszere is jól vizsgázott januárban, és a februári elektronikus járulékbefizetéssel sem voltak nagyobb gondok.
Forrás: Origo