Megnevezte köztársasági elnöki jelöltjét a Fidesz-KDNP


Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos, kihelyezett frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón. Kocsis Máté közölte azt is, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének.

„A kormánypártok elfogadták az alapszabály szerint a Fidesz elnöke által tett javaslatot, és Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasoljuk köztársasági elnöknek. Azt gondoljuk, hogy az Alkotmánybíróság elnöke a legmegfelelőbb jelölt erre a tisztségre, és ezért belé vetettük a bizalmunkat” – mondta Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: jövő hétfőn dönt az államfő lemondásának elfogadásáról az Országgyűlés, és a kormánypárti frakciók ezt támogatni fogják szavazatukkal.
Hozzátette: azt tartják helyesnek, ha minél előbb meg tudja választani az Országgyűlés az új köztársasági elnököt, ugyanakkor ennek időpontjáról egyelőre nem tud nyilatkozni, mert ez függ attól is, hogy az ellenzéki pártok állítanak-e államfőjelöltet.

Kocsis Máté azt is bejelentette, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.