Megszűnhet BKV! Jönnek az adóellenőrök


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A főváros jóváhagyása híján nem tette közzé 2009-es mérlegét sem a BKV. Az adóhatóság ezért felfüggesztheti a cég adószámát, sőt, végső esetben a társaság megszüntetését is kezdeményezheti.

Nem tette közzé határidőre a BKV Zrt. a korábbi évekre vonatkozó beszámolóját. A társaságnak – több százezer vállalkozással együtt – május 31-ig kellett volna letétbe helyeznie a mérlegét a Cégszolgálatnál. A közlekedési vállalat azonban sem a 2009., sem a 2008. évre vonatkozó beszámolóját nem borítékolta. A vállalattól lapunk azt az információt kapta, hogy a 2009. évről szóló beszámolóját határidőre elkészítette és azt a tulajdonos elé terjesztette – a 2008-as évi beszámolóról nem nyilatkozott.

Az aktuális (2009-es) beszámolót a tulajdonos főváros nem hagyta jóvá, ennek következtében azt nem is lehet közzétenni – válaszolta lapunknak a BKV. A főváros azért nem hagyta jóvá a beszámolót, mert nem készült el a hozzá szükséges könyvvizsgálói jelentés (a Cégszolgálatnak a mérleget, az eredménykimutatást, a kiegészítő mellékletet és a könyvvizsgálói jelentést kell együtt megküldeni). A kiegészítések azért nem készültek el, mert a könyvvizsgáló cég nem tudott véleményt mondani a beszámolóról az időközben kirobbant korrupciós ügyek miatt – tájékoztatta lapunkat a fővárosi önkormányzat. A Deloitte ugyanakkor a beszámolóban szereplő adatokat nem vitatta.

Amellett, hogy a BKV finanszírozása is veszélybe kerülhet az el nem fogadott beszámoló miatt, komoly törvényi szankciókra is számítania kell a társaságnak. Az adóhatóság ugyanis automatikusan értesül arról, hogy mely cégek mulasztották el benyújtani beszámolójukat. Ha a figyelmeztetés ellenére nem történik változás, az adóhatóság felfüggeszti a társaság adószámát. Ez azt jelenti, hogy adókötelezettségei lesznek ugyan a vállalkozásnak, ám adólevonási joga nem.

A felfüggesztés ideje alatt – ez hatvan napot jelent – a társaságnak igyekeznie kell pótolni a hiányosságot, ezt követően ugyanis az APEH kezdeményezi a cégbíróságnál a cég megszüntetését. Az előzetes adatok szerint százezer társaság mulasztotta el benyújtani a beszámolóját május 31-ig.

Jóllehet már tavaly is elektronikusan kellett benyújtani a mérleget, csak az idén folyik automatikusan a mulasztók kiszűrése – a tavalyi átmeneti év volt, lehetőség nyílt ugyanis a papíralapú ügyintézésre is, akkor hozzávetőleg 170 ezer cég adott be e-mérleget.

Tavaly több mint 5300 céget szólított fel az APEH, hogy tegye közzé beszámolóját, ez a szám az idei első négy hónapban meghaladta az 1600-at. Tavaly mintegy nyolcszáz cég adószámát függesztette fel az adóhatóság, az idén ez a szám eddig megközelítette a kétezret.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

IAFAK, avagy általános forgalmi adó visszatérítése belföldön nem letelepedett adóalanyok részére

Az Adó szaklap friss számában megjelent írásban azt mutatja be, hogy az IAFAK jelű, „Kérelem és kiigazítási nyilatkozat a belföldön nem letelepedett adóalanyokat és a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személyeket, valamint az egyablakos rendszerekbe regisztrált adóalanyokat megillető általánosforgalmiadó-visszatérítéshez megnevezésű kötegelt nyomtatvány (a továbbiakban: IAFAK nyomtatvány) kitöltése és benyújtása útján milyen módon valósulhat meg a magyar áfaalanyok által teljesített, áfatörvény hatálya alá tartozó ügyletek kapcsán áthárított, illetve Magyarországon felszámított általános forgalmi adónak a belföldön nem letelepedett adóalanyok részére történő visszatérítése.

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.