Mi lesz veled, iparűzési adó a jövő évtől?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A leghányatottabb sorsú adók listáján az elmúlt években valószínűleg az iparűzési adó került a legelőkelőbb helyre.

Gondoljunk csak a többéves vitára arról, hogy EU-ellenes vagy nem. Ezentúl talán ennek az adónak a megszüntetését igényli, követeli az üzleti szféra és a tanácsadói szakma a leghangosabban. Azért néha az ellenérdekelt önkormányzatok hangja is hallhatóvá válik a pénzügyi apokalipszis rémét vetítve előre a helyi önkormányzatok sorsáról. Az idén újabb elemmel gazdagodott a vitatott kérdések listája. Ha már nem szűnhet meg ez a gyűlölt adó, akkor legalább a beszedése kerüljön át az APEH-hez. Az önkormányzatok reakciója, úgy tűnik, hogy pártállásra tekintet nélkül ismét a bizalmatlanságot, a félelmet, gyakran a teljes elutasítást tükrözi.

Az EU-konformitás kérdése már lerágott csont. Az EU 6-os irányelve egyértelműen rögzíti, hogy mitől lehet egy adó forgalmi adó. Ezen feltételeknek az iparűzési adó egyértelműen nem felel meg, ezért erről az oldalról nem lehetett rajta fogást találni – ezt rögzítette éppen két éve döntésében a luxemburgi Európai Bíróság is.

A második kérdés viszont továbbra is aktuális maradt. Miért is kellene vesznie az iparűzési adónak? Az első érv, miszerint az adócsökkentés mindig jó, sok más adóra is illik, de 400-500 milliárd forint azért már jelentős megtakarítás lenne az üzleti szférában és értelemszerűen ugyanekkora kiesés az államháztartásban. Véleményem szerint az iparűzési adó léte jelenlegi formájában elsősorban adópolitikai kérdés, bármennyire is koncentráltan fájna a leginkább érintett önkormányzatoknak. Az önkormányzati finanszírozási rendszer már régen megérett a reformra. Ennek keretében lehetne kezelni az adó kiesése miatti feszültségeket, de addig is, amíg erre sor kerül, a központi költségvetés kompenzálhatná akár forintfillérre az önkormányzatokat.
A legfontosabb érv azonban az, hogy nem illik a nemzetközileg megszokott adóstruktúrába, és a magas hozzáadott értéket termelő cégeket terheli meg jobban, holott az elmúlt 20 évben mindenki azt hangsúlyozta, hogy a magas hozzáadott értéket termelő cégeket kell az államnak segítenie. A nemzetközi adókulcsokat összehasonlító táblázatokban jól mutatott a 16 százalékos adókulcs, de a különadóval ez már 20 százalék volt, sőt, az iparűzési adó is valójában a vállalati nyereséget terheli, még akkor is, ha költségként elszámolható, sőt az idei évig még adóalap-csökkentést is igénybe lehetett venni. A nagy hozzáadott értéket termelő cégeknél így a tényleges „társasági jövedelmet terhelő” adószint akár 40 százalék is lehetett. Ez pedig már a „túladóztató” nyugat-európai országokkal összehasonlítva is nagyon magas.

Nyilván a költségvetés teherbíró képessége is véges, és nem szeretném elvitatni, hogy önkormányzati szinten is van értelme az önálló adópolitikának a vállalkozások kiszolgálása, az adott településre vonzása szempontjából. Ezt a célt azonban egy társaságiadó-pótlékkal is meg lehetne oldani, és az sem lenne baj, ha az adóterhelés öszszességében csökkenhetne ezen a területen.

A legfrissebb vita a lebonyolításról alakult ki. A napokban egy cég pénzügyi vezetőivel beszélgettem. Szóba került, hogy 110 önkormányzattal kell egyenként megküzdeniük, és szerintük a többségük nincs felkészülve az elektronikus kommunikációra, és egyéb vonatkozásban is szerény hozzáértéssel rendelkeznek az adóbeszedést illetően. A téma körüli bizonytalanságot jól jellemzi, hogy tőlem tudták meg: ez a feladat jövőre átkerül az APEH-hez, és ezentúl velük kell egyablakos módon az iparűzési adóval kapcsolatos ügyeiket intézni. Láttam, ahogy magukban mérlegelik az előnyöket és hátrányokat, majd a végén kiszakadt belőlük: azért egyszerűbb lesz az élet, de lehet, hogy az APEH-hel mégis nehezebb lesz?

Ma a teljes önkormányzati adóapparátus által beszedett, nagyjából 500 milliárd forint többségét, mintegy 450 milliárdot az iparűzési adó teszi ki. Gondoljunk bele, 3200 önkormányzati adóhatóságról beszélünk. Ehhez képest az APEH mintegy 15 000 embere 20 000 milliárd forintot szed be úgy, hogy a társaságiadó-alap csak nagyon hasonló, de az innovációs járulék teljesen azonos alapon működik, mint az iparűzési adó.

Vegyünk egy példát, ami talán bornírt, de nem áll messze a valóságtól. Ugye mindenki kinevetné azt, aki minden önkormányzati villanyoszlop mellé állítana egy államit is? Vagy lenne egy önkormányzati személyi igazolványunk és egy állami is. Pedig a magyar adóigazgatás most pontosan ezt csinálja. Megduplázza a társasági jövedelmeket terhelő adózás eljárásainak szinte minden elemét a jogalkotástól a bevalláson, a befizetésen át az ellenőrzésig, a behajtásig. De az adott cégek felől nézve inkább ötszörözi, tízszerezi vagy éppen száztízszerezi, mint a fent említett példából látható. Volt már korábban is ilyenre példa. Még a 90-es években az APEH kezelte az szja-t, az OEP végezte a társadalombiztosítási járulék beszedését és az ONYF ez utóbbinak az ellenőrzését. A kilencvenes évek végén sikerült ezeket az összetartozó feladatokat az APEH-hez koncentrálni. Ma már bolondnak néznék azt, aki vissza akarná állítani a korábbi széttagolt rendszert.

Véleményem szerint ez a mostani reform hosszú távon még többletbevételt is eredményez majd az önkormányzatok számára. Az APEH-től nemcsak jobban tartanak a vállalkozások, de az ellenőrzési rendszerük is hatékonyabb. Az önkormányzatok tiltakozása is érthető, hiszen a lebonyolítást tekintve még sok a bizonytalanság. Ráadásul nálunk mindenki úgy gondolja, az a probléma van megoldva, amit saját maga old meg. Pedig ha máshonnan nem, Adam Smith óta tudhatjuk, hogy a munkamegosztás növeli egy gazdaság működésének hatékonyságát. A következő hónapokban ezért az APEH egyik legfontosabb feladata lesz, hogy erre a változásra felkészüljön, és megnyugtassa az önkormányzatokat, hogy az iparűzési adójukat késedelem nélkül, az utolsó fillérig megkapják. Kár lenne, ha elvetélne ez a reform, és a vállalkozóknak vissza kellene térniük a sokkal bonyolultabb iparűzésiadó-adminisztrációhoz.

Szerző: László Csaba

Forrás: Világgazdaság Online

---