Milliárdos adócsalás miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség


Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség négy férfival szemben, akik 1,2 milliárd forint áfát csaltak el – közölte a főügyészség kedden.

A vádirat szerint a férfiak egyike, aki egy nagy árbevétellel rendelkező, legális kereskedelmi tevékenységet is folytató Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gazdasági társaság ügyvezetője volt, 2017-ben abban állapodott meg két másik társával, hogy az Európai Unión belüli kereskedéshez kötődő adójogszabályokat kijátszva, jogosulatlanul nagy összegű adóvisszatérítéshez jussanak.

Ennek érdekében a férfiak egy határokon átnyúló, fiktív kereskedelmi láncot hoztak létre, egyedileg beazonosíthatatlan, nagy mennyiségű termékek, jellemzően édességek, óvszerek és illatszerek kereskedelmére.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei székhelyű cég ügyvezetője az egyik társa által biztosított, belföldi gazdasági társaságoktól szerezte be – papíron – áfával terhelten az árukat, amelyeket fiktív módon a harmadik társuk által irányított külföldi gazdasági társaságoknak áfamentesen értékesített, majd a látszólag kifizetett áfa összegét visszaigényelte.

A három férfi a láncolatban a negyedik társukhoz köthető cégek útján az árut újra az egyik vádlott irányítása alatt álló belföldi gazdasági társaságok felé értékesítette, így az árumennyiséget körbe járatva a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei székhelyű gazdasági társaság 2017-ben és 2018-ban, egy év alatt több mint egymilliárd kétszázmillió forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul a költségvetésből.

Az ügyészség a vádiratában a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a férfiakkal szemben börtönben letöltendő szabadságvesztés büntetésre, közügyek gyakorlásától eltiltásra, pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra tett indítványt, továbbá indítványozta azt is, hogy a bíróság tiltsa el a férfiakat gazdasági társaság vezető tisztségviselői tevékenységének gyakorlásától – írta a főügyészség. Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog dönteni.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.