Minőségi szemlélet a közszférában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A köztisztviselői és a közalkalmazotti törvény módosításai szeptemberben, egyes rendelkezései azonban csak 2008-2009-ben lépnek hatályba. Az új szabályozás bevezeti a teljesítmény mérését a közszférában, a felsővezetők kinevezése pedig határozott időre, hat évre fog szólni.

Köztisztviselők

A közszolgálatban dolgozókkal szemben nagyobb teljesítménykövetelményeket határoznak meg és rugalmasabbá válnak alkalmazásuk szabályai. Emellett a jelenleginél nagyobb elismerést biztosítanak a színvonalas teljesítménynek, és ösztönzik a fiatal, felkészült szakemberek pályára kerülését. Ennek érdekében a köztisztviselői törvényben bővítik a pályázati kötelezettséget, bevezetik a versenyalapú kiválasztást (általános alkalmazási feltétel lesz a versenyvizsga), kötelező próbaidőt írnak elő, a felmentési szabályokat harmonizálják a foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvényekkel, és kiterjesztik a tartalékállományt.

A teljesítmény- és versenyelv érvényesítése érdekében fokozatosan bevezetik a versenyvizsgát. Első lépésként a központi közigazgatásban a vezetői kinevezésnél, megbízásnál teszik kötelezővé. Általánosan kötelező lesz a próbaidő kikötése, amelynek minimuma 3 hónap, maximuma pedig 6 hónap.

A vezetői jogállás teljesítményelvű módosítása erősítheti az eredményes működésért való felelősségüket. Ezért a jövőben a közigazgatásban a szervezet első számú vezetője csak határozott idejű kinevezést kaphat, amelyhez kapcsolódóan meghatározzák tevékenységének teljesítménykövetelményeit is. A központi közigazgatásban adott főosztályvezetői megbízások is 6 éves időtartamra szólnak majd.

A módosításokat a 2007. évi LXXXIII. törvény tartalmazza.

Közalkalmazottak

A közalkalmazotti jogviszony létesítésekor kötelező lesz a pályáztatás, és kinevezéskor legalább 3 hónap próbaidőt kell kikötni. A próbaidő maximuma 4 hónap lehet. Az eddigi lehetőségből kötelezettséggé válik a gyakornoki idő és felsőfokú végzettséget igénylő munkaköröknél a gyakornoki vizsga kikötése. Külön miniszteri rendelet fogja meghatározni azokat a magasabb vezető állásokat, ahol a nem közalkalmazotti jogviszony, hanem a Munka Törvénykönyve vezetőkre irányadó különös szabályai szerinti munkaviszony létesítendő a pozíció betöltésére. Ezekben státuszokban ugyanis – az indokolás kiemeli a kórházigazgatói, egyetemi gazdasági vezetői megbízatást – sokszor a versenyszféra elvárásai és követelményei jelennek meg.

A módosításokat a 2007. évi C. törvény tartalmazza.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]