Mit hoz a nemzetközi adózásban a Brexit?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megállapodás nélküli Brexit lehetősége napról napra valószínűbb, ami számos nyitott kérdést és bizonytalanságot eredményezhet adózási kérdésekben is – hívta fel a figyelmet a Deloitte. 

„A kilépés jellegétől függetlenül a jelenleg hatályos kettős jövedelemadóztatás elkerüléséről szóló kétoldalú egyezmények továbbra is érvényesek és alkalmazandóak maradnak. Az egyezmények rendelkezései – így a Magyarország és az Egyesült Királyság között a jövedelemadókat érintő kettős adózás elleni egyezmény rendelkezései is – egy viszonylag kiszámítható keretet biztosítanak az egyezmény által lefedett területeken. Továbbá, az Egyesült Királyságban letelepedett társaságok magyarországi tőkebefektetéseiből, illetve az egyéb formában Magyarországról származó jövedelmeinek magyar adóterhelése sem változik” – idézi a a Deloitte Magyarország közleménye Póczak Ferencet, a nemzetközi adócsoportjának vezetőjét.

Ugyanakkor a határokon átnyúló társasági jogi egyesülések tekintetében a Brexit utáni jogkörnyezetre vonatkozóan egyelőre még bizonytalan, hogy milyen átmeneti rendelkezéseket vezet majd be akár a kilépési megállapodás, akár az Európai Unió irányelvek formájában. „Külön átmeneti megállapodás hiányában nem lesznek közvetlenül alkalmazhatóak az EU irányelvek, illetve azok nemzeti megfelelői, amelyek célja az EU-n belüli átalakulások egységes jogi és adózási megítélése. Ennek megfelelően a Magyarországot és az Egyesült Királyságot érintő határon átnyúló egyesülések esetében kérdésessé válhat az ilyen egyesülések jogi megvalósíthatósága, illetve megszűnhet a társasági adóról szóló törvény által meghatározott kedvezményezett átalakulások adósemleges kezelésének lehetősége is” – tette hozzá Kocsis Gabriella, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.

A Brexit várhatóan érinteni fogja a magyarországi székhelyű társaságok brit fióktelepeinek, valamint a brit társaságok magyarországi fióktelepeinek a működését is. Magyarország esetében például jelenleg csak az EU-s székhelyű társaságok fióktelepei mentesülnek automatikusan a magyarországi beszámolójukra vonatkozó közzétételi, letétbe helyezési és könyvvizsgálati kötelezettség alól. A Brexit után egy brit társaság fióktelepe már csak akkor mentesülhet ezen kötelezettségek alól, ha az Egyesült Királyságban érvényes letétbe helyezési, közzétételi és könyvvizsgálati kötelezettségek továbbra is összhangban lesznek az EU vonatkozó előírásaival.


Kapcsolódó cikkek

2019. január 29.

Brexit: May a Brexit-tárgyalások újranyitását kéri az EU-tól

Theresa May brit miniszterelnök a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről tartott, a tavaly novemberi megállapodással lezárult tárgyalások újbóli megnyitását kéri az Európai Uniótól – közölte kedden a Downing Street.
2018. december 28.

Brexit: alkudozna a brit külügyminiszter

A brit külügyminiszter szerint van remény a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről elért megállapodás elfogadtatására a londoni parlamentben, ha az Európai Unió megadja a brit kormány által kért biztosítékokat. Jeremy Hunt a BBC brit közszolgálati rádió pénteki hírmagazinjának nyilatkozva alig burkoltan bírálta az amerikai elnököt a szíriai és afganisztáni csapatkivonási tervek miatt.