Mostantól kevesebb lesz az elbocsátás?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kissé javulhat a foglalkoztatási helyzet a második negyedévben, mivel az előző negyedhez képest kevesebb munkaadó tervez elbocsátást a Manpower munkaerő-piaci előrejelzése szerint – mondta Kiss Judit, a Manpower Magyarország vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a munkáltatók 70 százaléka nem tervez munkaerő-felvételt, de elbocsátást sem, míg 13 százalék elbocsátásokkal számol, 10 százalék pedig a létszám bővülését várja a következő három hónapban – ismertette Kiss Judit. A Manpower így számolt, második negyedévre vonatkozó munkaerő-piaci mutatója mínusz 3 százalékon áll, szemben az első negyedéves mínusz 7 százalékkal.

A Manpower 753 magyarországi munkaadó megkérdezésével készítette el reprezentatív felmérését, amelynek során azt kérdezte a résztvevőktől, hogy hogyan látják saját vállalatuknál a munkaerő létszámának alakulását a következő negyedévben.

Kiss Judit szerint az elhúzódó válság miatt óvatosabbak lettek a munkáltatók a munkaerő-felvételeket illetően, a kilábalás szempontjából ezért fontos lenne egy kiszámíthatóbb szabályozási környezet, amely jobban ösztönözné a cégeket a létszámbővítésre, így azok kevésbé halogatnák a döntéseket.

Északon a legrosszabb a helyzet

Régiós összehasonlításban a következő negyedévben csak a dél-dunántúli és észak-alföldi régióban lett pozitív a munkaerőpiaci mutató: 5, illetve 2 százalék. A többi régióban az alkalmazotti létszám csökkenésére utalnak a munkáltatók előrejelzései. A legpesszimistábbak az észak-magyarországi munkaadók: itt -15 százalék a munkaerőpiaci mutató értéke a második negyedre vonatkozóan.

Az előző negyedévhez képest a nyolc régió közül hatban javultak a munkaerő-felvételi kilátások, a legnagyobb, 11, illetve 10 százalékpontos javulást a Nyugat-Dunántúlon és az Észak-Alföldön mérték – mondta Kiss Judit. Budapesten az előrejelzés enyhe, 2 százalékpontos csökkenést mutat.

Nehéz több nyelvet beszélő munkatársat találni

A felmérés iparági eredményeiből kiderül, hogy a gyártásban és termelésben -9 százalékra hanyatlottak a foglalkoztatási kilátások, ez pedig 14 százalékponttal gyengébb mint az előző negyedévben. Az építőiparban -6 százalék a mutató értéke, míg a többi szektorban az első negyedévhez képest vagy növelik, vagy szinten tartják állományukat a munkaadók.

A közmű szektor, valamint az idegenforgalmi ágazat munkáltatói létszámbővítést terveznek a következő negyedévben, ezenkívül a különböző call centerek és szolgáltató központok is arról számolnak be, hogy egyre nehezebben találnak több nyelven beszélő munkaerőt – ismertette Kiss Judit.

Forrás: Piac és Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.