Nagy fogás: 1,3 milliárd forint piaci értékű hamis árut semmisít meg a NAV


Hatalmas fogásra leltek a NAV szorgalmas munkatársai, az átvizsgált 15 ezer termékből több mint 13 ezer hamisítvány volt.

Több mint 13 ezer hamis elektronikai esközt találtak egy távol-keletről érkező konténerben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Zala megyei munkatársai. A hamisítványok piaci értéke meghaladta az 1,3 milliárd forintot.

A termékek vámolását kérte egy magyar cég Zala megyében.  A pénzügyőröknek azonban feltűnt, hogy a vámáru-nyilatkozaton a bejelentő az árut a piaci árnál jóval alacsonyabb áron tüntette fel, ezért teljes áruvizsgálatot rendeltek el.

A konténerből piacvezető márkák különböző termékei, Apple számítógépek, iPhone-ok, iPad-ek, telefontokok, Huawei, LG, Google mobiltelefonok, okos órák, head-setek, valamint neves divatcégek nevével ellátott órák és üres óradobozok kerültek elő.

A gyártók szakvéleménye alapján az átvizsgált 15 ezer termékből több mint 13 ezer hamisítvány volt. Az érintett márkaképviseletek kérték a termékek megsemmisítését.

A lefoglalt hamisítványok piaci ára meghaladja az egymilliárd forintot.

A NAV célirányosan, folyamatosan keresi a hamis árut a közterületeken, piacokon, üzletekben, közutakon, határátkelőhelyeken és a reptéren is. A hamisítás visszaszorítása a piacok tisztulásán és a tisztességes kereskedők védelmén túl a vásárlók érdekeit is szolgálja.

(nav.gov.hu)



Kapcsolódó cikkek

2020. augusztus 5.

Hamis karórákra csapott le a NAV

Több mint kétezer hamis karórát találtak egy román kamionban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt indult eljárás. Becslés alapján a hamisítványokkal 164 millió forint kárt okoztak.