NAV: milliárdos áfacsalás mobiltelefon-kereskedelemmel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Majdnem négymilliárd forint áfát csalt el egy mobiltelefon-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet nemrégiben egy nemzetközi akcióban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az adóhatóság közleményben felidézte: a pécsi irányítású bűnszervezet közvetítő cégeken keresztül szerzett be Ausztriából telefonokat nettó áron. Mivel nem fizették meg a termékimport utáni áfát, a továbbértékesítéskor nagyon kedvező árat tudtak képezni, majd az áthárított áfát is visszaigényelték.

A hálózatot a NAV több uniós nyomozóhatóság részvételével négynapos akcióban számolta fel. A pénzügyi nyomozók kilenc embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hat letartóztatását a bíróság már el is rendelte. A bűnszervezet irányítóit a NAV kommandósai fogták el, mert náluk „agresszív ellenállásra” lehetett számítani.

A költségvetést ért kár megtérítésére a NAV összesen mintegy 2,3 milliárd forintnyi vagyont zárolt: luxusautókat 140 millió, ingatlanokat 550 millió, üzletrészeket 600 millió, bankszámlákat 450 millió forint értékben, de egy 373 milliós jogosulatlan áfa-visszaigénylés kiutalását is sikerült megakadályozni. A házkutatásokon előkerült összesen 15 millió forint készpénz mellett a nyomozók egy banki széfben további 140 millió forintot találtak.

A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt folyik. A szervezet irányítói akár 20 évet is kaphatnak – írta közleményében a NAV.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.